Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2006

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2006

szám borítóján egy magyar férfi portréja látható: a magyar szabadságharcos képe; mögötte egy pesti srác és egy fiatal nő; meg, persze, a lyukas nemzeti lobogó, amelyből kivágták a diktatúra címerét. Nyilván látták, Önök is jól ismerik ezt a képet. Festmény ez, nem fotó. Idealizált kép, amelyen a szereplők arca voltaképpen minden forradalmár arca - a szabad Magyarország arca. Azért mesélem ezt el Önöknek, mert számomra 1956-nak valóban emberi arca van. Olyan, mint az Év emberének választott, képzelt férfié azon a régi újságon; de olyan valóságos is, mint Nagy Imréé, a mártír miniszterelnöké, vagy Mansfeld Péteré, a fiatal forradalmáré, vagy mint a Corvin közi, a Széna téri srácoké. Vagy éppen mint Göncz Árpádé, a szabad Magyarország első köztársasági elnökéé, akit Önök nagyon jól ismernek. A szabadságnak ugyanis sokféle arca van. Emberarca. Igen, a szabadságnak emberarca van. Ezért a szabadság nem egyféle, nem kétféle, nem ezerféle. A szabadság annyiféle, ahány emberi akarat, álom, ahány emberi élet létezik. A szabadság - lehetőség, hogy önmagunk legyünk. De csak lehetőség. A szabadság összeköt és megkülönböztet. Összeköt a szabad útés életválasztás lehetőségének akarásában; és megkülönböztet azáltal, hogy ahányan vagyunk, annyiféleképpen kívánunk élni saját személyes és közösségi szabadságunkkal. A szabadság kusza utcarengetegében a demokrácia teremt rendet. Demokratikus intézmények, szabályok és a demokratikus kultúra. A demokrácia a szabadság rendje, a sokszínűség rendje. A demokratikus rend egyszerre védi és korlátozza a szabadságot; korlátozza annak érdekében, hogy védje mások szabadságát, ne sérülhessen mások szabadsága. Mindezt milyen könnyű elmondani! Talán egy perc sem kellett hozzá. Mondhatnánk: egyszerű, mint az egyszeregy. Mégis milyen nehéz megteremteni a szabadság demokratikus rendjét! A demokratikus rend vázát a demokratikus alkotmány, a törvények, a parlamentarizmus jelenti. De értelmét és lelkét a demokratikus meggyőződésű sokaság belátó nagyvonalúsága, önkorlátozása, együttműködési képessége adja; a demokratikus gondolkodás, cselekvés és kultúra nem keveseké, hanem millióké. Van úgy, hogy a szabadságot ki lehet vívni egy huszáros rohammal. A demokratikus szabályokat és intézményeket meg lehet alkotni pár hónap alatt, esetleg pár év alatt. De vajon mennyi idő kell ahhoz, hogy a szabadság és a demokratikus rend kultúrája, mások tisztelete és elfogadása beköltözzön milliók lelkébe és ösztöneibe? Az ötven évvel ezelőtti Magyarország azt kiáltotta világgá, hogy szabad akar lenni, és ezért a szabadságért készen áll megküzdeni. Küzdeni fegyverrel, vérrel, élettel. A csata akkor még elbukott. A mai Magyarország másfajta küzdelemről szól: a demokratikus rend megteremtéséről, a szabadság házának berendezéséről. És van még egy nagy különbség: 1956-ban a többség az utcát választotta, ugyanis nem választhatott mást. Nem, mert akkor az utca a rendetlenségével, 293