Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2006

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2006

Házelnökök, Miniszterek, Nagykövetek! Kedves Külföldi Vendégeink! Hölgyeim és Uraim! Az 1956. évi forradalom 50. évfordulóját együtt ünnepli Magyarországgal az egész világ. Biztató és felemelő, hogy van egy megemlékezés, amellyel mindenki azonosulni tud, nincsenek ellenvélemények és fenntartások, 1956 hőseinek mindenki tisztelettel adózik. Ötven év távlatából, a szovjet kommunista világrendszer bukása után, immár tisztán kirajzolódik a magyar forradalom és szabadságharc történelmi jelentősége. A világ ezzel magát is ünnepli - oka van rá. Újra átélheti saját lelkesedését, amellyel a népek a magyar forradalom mellé álltak. Ünnepelheti nagylelkűségét és áldozatkészségét: hogy a megszállás alól éppen felszabadult Ausztria megnyitotta határait 160.000 magyar menekült előtt; hogy egész Lengyelországban vért adtak az emberek a szabadságharc sebesültjei megsegítésére; hogy a földkerekség országaiban a menekülő magyarok tízezrei találhattak új hazát. De a fő ok az ünneplésre és örömre az, hogy erre a közös ünnepre egy olyan Magyarországon gyűltünk össze, amely független, demokratikus jogállam, és saját elhatározásából lett nemzetközi szervezetek - mindenekelőtt az Európai Unió - tagja. Végül is megvalósultak a forradalom céljai. Abban, hogy a történelem így alakult, szintén része van a világ országainak, és benne Magyarországnak is. A kommunista világrendszer ezt a megrázkódtatást már sosem tudta kiheverni; a becsületes gondolkodók pedig leszámoltak a Szovjetunióhoz és a kommunizmushoz fűződő illúzióikkal. Az 1956-os forradalomnak köszönhetjük, hogy Magyarországra pozitívan tekint a világ. A hatalmas szovjet túlerő ellen küzdő szabadságharcosok hősiessége mindenütt máig tartó megbecsülést szerzett a magyar névnek. Ezt a kedvező képet a magyarokról a forradalomról szóló tudósítások alakították ki, különösen azok a fotók és filmfelvételek, amelyek bejárták a világsajtót, és amelyek ma is mély megrendülést váltanak ki. Ennek a képnek a fenntartásában nagy szerepe volt a világon szétszóródott '56-os emigránsok seregének. Ők nem feledhették el, és nem kerülhették meg a forradalmat. Ha számot vetettek, ha megkérdezték maguktól: mit keresnek Ausztráliában vagy Svédországban, azt kellett mondaniuk, hogy '56 miatt vannak itt. És ezt kellett mondaniuk a gyermekeiknek is; írott forrásokra, történészi szakmunkákra aligha támaszkodhattak. Ők azok, akik '56 közvetlen élményét, azoknak a napoknak a lelkületét és rögtön kialakult mítoszait magukkal vitték, és ébren tartották mindmáig. Az itthon maradottaknak nehezebb a helyzete. A mi '56-unk nem merevedett ki a forradalom pillanatfelvételeinek immár örök, dicsőséges képeibe. Aki az én generációmból '56-ról gondolkodik, annak a saját életén kell elgondolkodnia. A forradalomtól elválaszthatatlan az, ahogyan ötven éven át viszonyultunk hozzá. Az is, ha a megtorlás borzalmát hordoztuk, de az is, ha felejteni akartuk. Az is, hogy hallgattunk-e róla, vagy elmondtuk gyermekeinknek. Ha csak annyit 288