Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2006
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2006
Október 10. A V-4 ORSZÁGOK KORMÁNYFŐINEK KÖZÖS NYILATKOZATA A „VISEGRÁDI EGYÜTTMŰKÖDÉSI NYILATKOZAT" ELFOGADÁSÁNAK 15. ÉVFORDULÓJÁN (Visegrád, 2006. október 10.) A Cseh Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Lengyel Köztársaság és a Szlovák Köztársaság kormányfői 2006. október 10-én Visegrádban találkoztak, hogy megemlékezzenek a „Visegrádi Nyilatkozat" elfogadásának 15. évfordulójáról. A Felek számot vetettek a V-4 együttműködés tizenöt évével, s újfent megerősítették szándékukat, hogy folytatják az egykori Nyilatkozatban rögzített célok közös erőfeszítések útján történő minél teljesebb megvalósítását. Egyetértettek abban, hogy a V-4 együttműködés bevált és hasznos keretté formálódott. Ennek keretében egyeztették álláspontjaikat és közös érdekeiket az országoknak az euro-atlanti struktúrákhoz történő csatlakozási folyamatában. Intézményes lehetőségei és sokoldalú kezdeményezései révén a V-4 hozzá tudott járulni a közép-európai identitás megerősödéséhez, miközben az európai építkezést is nagymértékben segítette. A később létrehozott Nemzetközi Visegrádi Alap alapul szolgált az együttműködés projekt alapú megújításához, a személyközi kapcsolatok erősítéséhez, a civil társadalomnak az országok bővülő kapcsolati hálójába történő bekapcsolásához, valamint a demokratikus értékek kontinensünkön való terjedésének előmozdításához. A célok megvalósítását segíti a Nemzetközi Visegrádi Alapnak nyújtott támogatások megemeléséről szóló formális döntés, az új V-4 honlap beindítása, és az együttműködés tizenöt évéről szóló könyv közreadása is. A Felek ismételten kifejezték elkötelezettségüket, hogy együttműködésük hozzáadott értéket nyújtson az európai építkezéshez, konstruktívan hasson az integrálódás folyamatára, és mélyítse a harmadik felekkel való párbeszédet. A V-4 országok célja az, hogy hatékonyan és sikeresen munkálkodjanak a kibővített Európai Unióban, hozzájáruljanak annak belső kohéziójához, miközben megfelelően tekintettel vannak mind a közösségi, mind a tagállami érdekekre. A V-4 országok képviselői hangsúlyozzák a folyamatban lévő integrációs erőfeszítések fontosságát, valamint az Európa-politikákban történő teljes mértékű részvétel szükségességét. Az Európai Tanács elkövetkezendő ülése napirendjének témáit megtárgyalva a kormányfők kiemelték, hogy az innováció európai szinten történő támogatása életbevágóan fontos a gazdasági fejlődés szempontjából, valamint a hatékonyságnak az EU egésze illetve az egyes tagállamok szintjén vett növelése érdekében; és üdvözölték az e célból megfogalmazott közösségi és nemzeti kezdeményezéseket. Kiemelték, hogy az energiabiztonság alapvető és stratégiai fontosságú az európai gazdasági fejlődés fenntarthatósága szempontjából, és hangsúlyozták ennek egyeztetettebb megközelítése szükségességét. 281