Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2006

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2006

A demokrácia előmozdításának céljától vezérelve a magyar kormány egy évvel ezelőtt létrehozta és beindította a Demokratikus Átmenet Nemzetközi Központját Budapesten (International Center for Democratic Transition - ICDT). Az intézet a múltbeli demokratikus átalakulások tapasztalatainak összegyűjtése és megosztá­sa révén azon országoknak kíván segítséget nyújtani, amelyek el vannak szánva, hogy az átmenet útját követik. Magyarország teljes mértékben támogatta az ENSZ Főtitkár azon döntését, hogy megalapította az ENSZ Demokrácia Alapját. Mint a Tanácsadó Testület tagja és a Demokrácia Alap támogatója, örömmel ta­pasztaljuk, hogy az Alap a helyi, regionális és globális szükségleteket tükröző projekteket támogat. * Ötven év telt el azóta, hogy Magyarország polgárai fellázadtak a brutális diktatúra ellen, s demokráciát, emberi jogokat és méltóságot követeltek. A totalitárius re­zsim akkor szétzúzta a magyar forradalom álmait és kegyetlen bosszút állt miután külföldi tankok élén visszatért a hatalomba. 1956 szellemét azonban nem lehetett legyőzni. Ötven évvel ezelőtt a magyar forradalom a lengyel nemzet melletti bé­kés szolidaritási tüntetéssel indult. Ma büszkén mondhatom, hogy Magyarország minden olyan nemzettel szolidaritást vállal, amely a népének szabadságot és de­mokráciát követel. Erkölcsi kötelezettségem, hogy kifejezzem legmélyebb tiszteletünket azon elkötelezett politikusoknak és diplomatáknak, akik tevékenységükkel több éven keresztül a világszervezet napirendjén tartották az úgynevezett „magyar kérdést". Magyarország sohasem felejti el a dán ENSZ-tisztviselő Povl Bang­Jensen elkötelezettségét, aki az 1956-os magyar események kivizsgálására alapí­tott ENSZ Bizottság titkára volt; a magyar forradalom érdekében tett erőfeszíté­seit és áldozatát örökre beírtuk kollektív emlékezetünkbe. * A tömegpusztító fegyverek és célba juttató rendszereik terjedése ma a nemzetközi békét és biztonságot fenyegető alapvető veszély. A nemzetközi közösséget érintő legfontosabb kihívás e téren az atomsorompó egyezmény be nem tartása. Kormá­nyom őszintén reméli, hogy az atomsorompó egyezményt illető következő ellen­őrzési ciklus végre kézzelfogható eredményeket hoz, és szorgalmazza, hogy va­lamennyi állam tegyen valódi hozzájárulásokat ennek érdekében. * A Nyugat-Balkán függő ügyeivel kapcsolatosan az egész európai kontinens béké­je és stabilitása szempontjából kiemelkedő fontosságú, hogy tartós megoldásokat dolgozzunk ki. Magyarország bizakodó a tekintetben - amin múlik a Koszovó 273

Next

/
Thumbnails
Contents