Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2006

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2006

kérdésről konzultál a külügyminiszterrel és az igazságügyi miniszterrel. Gémesi Ferenc hangsúlyozta, hogy a magyar felet ezen előzmények után elsősorban a bontás végrehajtása megkezdésének hirtelensége lepte meg; az ingatlanok magyar tulajdonosai azt jelezték, hogy csak néhány nappal ezelőtt szereztek tudomást a bontásról. A helyettes államtitkár kérte, hogy a magyar tulajdonosok kapjanak időt és lehetőséget arra, hogy a helyi hatóságokkal jogi szempontból tisztázzák a helyzetet, illetve intézkedhessenek ingatlanuk és ingóságaik tekintetében. Hivat­kozva a két ország közötti jó kapcsolatokra, a Külügyminisztérium helyettes ál­lamtitkára kérte a nagykövet útján, hogy a házak lerombolására vonatkozó döntés végrehajtását a horvát fél függessze fel. A június 8-i tájékoztatás: Gémesi Ferenc helyettes államtitkár 2006. június 8-án a Külügyminisztériumba kérette Davor Pomykalo követ-tanácsost, a Horvát Köztársaság magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjét, és jegyzéket adott át a követ­tanácsosnak. A jegyzék tartalmazza, hogy a magyar fél megítélése szerint a horvát ha­tóságok gyakorlata számos esetben sérti az ingatlanvásárlásra vonatkozóan a ma­gyar fél által biztosított viszonosságot. Hangsúlyozza, hogy míg a magyar közigazgatási hivatalok az elmúlt két évben - a legfeljebb 30 napos ügyintézési határidőt minden esetben betartva - minden horvát kérelmezőnek megadták a szükséges engedélyt, addig a horvát hatóságoknál számos magyar állampolgár ké­relmének ügye érdemi határozat nélkül évek óta húzódik. Mindemellett a tapasz­talatok szerint az is előfordult, hogy az engedély megadásához 5 év horvátországi tartózkodás igazolását is kérték. (Magyarországon kormányrendelet rendelkezik a külföldiek ingatlanvásárlásának feltételeiről, amely szerint a közigazgatási hi­vatal köteles megadni az engedélyt - viszonosság hiányában is -, amennyiben a külföldi állampolgár öt éve életvitelszerűen helyben tartózkodik; azonban az ötéves helyben tartózkodás nem feltétel, az engedélyt ennek hiányában is meg le­het adni.) Mindezek okán a magyar fél a jegyzékben kérte, hogy horvát részről vizsgálják felül a magyar állampolgárok ingatlanszerzésének engedélyezésére vonatkozó eljárást, és tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a kölcsönös tényleges viszonosság a gyakorlatban érvényesüljön. 225

Next

/
Thumbnails
Contents