Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2005

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2005

ni bölcsességgel; amit azok is képviselnek, akik ott ülnek a kormányban. Igen, az RMDSZ-ről beszélek, amelynek van felelőssége a végrehajtásban is. Ugye akinek nincsen felelőssége a végrehajtásban, annak könnyű beszélni. De össze kell hangolni az autópályák építését mással is. El kell érni, hogy Verespatakon csak úgy mehessenek a dolgok, hogy abba beleszólhatnak a szomszédos országok is. A két ország következő tíz évre vonatkozó fejlesztési terveit - utak, városok építését összehangolni, mert gazdaságföldrajzi szempontból ez itt, egészen a Kárpátokig igenis egységes régió. Itt nem külön román meg külön magyar tervnek kell születnie, hanem a térségnek kell közös programot adnunk. Például hogy a vonat ne vesztegeljen fél órát a határon csak azért, mert ellenőrzik az útleveleket; miért ne ellenőrizhetnék már menetközben? Erről például most állapodtunk meg. Meg arról is, hogy Csíkszeredában főkonzulátus legyen. Nagy dolgok ezek? Talán nem. De évekig nem változott semmi, most pedig változik, igen. És mi kellett ehhez? Az, hogy ne „kioktassuk" a másikat; ne a másik orra alá dörgöljük a saját igazságunkat; hanem legalább annyit elismerjünk, hogy talán neki is van igazsága. Mondhatják, hogy ez politika, és bonyolult. Lehet. Mondhatják, hogy ehhez a politikához kompromisszumokat kell kötni. Igazuk van. Mondhatják, hogy ez a politika nem ígér megváltást holnapra. Igazuk van. Megváltást holnapra csak hamis próféták ígérhetnek, és én nem akarok hamis próféta lenni. Olyan vezetője szeretnék lenni Magyarországnak, olyan képviselője a magyar nemzetnek, aki érti, hogy felelőssége nem egyszerűen a máért van. végképp nem a tegnapért, hanem a holnapért van. Nagy munkát végeztünk el ezzel a kormányüléssel. Az aláírt megállapodások száma, terjedelme több mint, amit együtt az elmúlt hat-hét évben elértünk. Tudják, miért? Mert volt bátorságunk azt mondani, hogy a másik is fontos, nem csak önmagunk. Magyarok és románok - mindegy, hogyan éltek eddig -, ebben a világban csak együtt tudnak továbbmenni. Ha ezt elfogadjuk, akkor kiderül, hogy a másik oldalon is van jó szándék. Ez nem azt jelenti persze, hogy nem lesznek viták. Hiszen hát a határokon belül is mindig vannak viták. Nem kell ahhoz határon túl kisebbségben élni, hogy vitáink legyenek egymással, meg a román többséggel. Mindig lesznek viták. De nem mindegy, hogy a vitát a kompromisszumkeresés szándéka, az egymás igazságának el nem vitatása befolyásolja-e, vagy az önzés. Igaza van Markó Bélának, amikor azt mondja, hogy el kell dönteni a sorsot. Ha valamiben „történelmi" a tegnapi közös kormányülés, akkor abban, hogy magyarok és románok a történelmükben először voltak kellően bátrak ahhoz, hogy kimondják: lehet, hogy nektek is van igazságotok. Ez talán nem oly kivételes mondat. Csak hát éppenséggel várni kellett rá egy pár évszázadot. És mihelyst ki merték mondani, rögvest meg mertek állapodni olyanokról is, amelyekről korábban nem. El lehet dönteni, Hölgyeim és Uraim, hogy ezt az utat választjuk-e, 335