Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2005
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2005
Elismeréssel tekintünk Mongólia gyorsuló gazdasági növekedésére, a világgazdaság vérkeringésébe való egyre intenzívebb bekapcsolódására, ami meggyőződésünk szerint - elősegíti az országépítő munka fontos célkitűzéseinek megvalósítását. Ezek között elsősorban említendő a vidékfejlesztés, az urbanizáció folytatása, a szegénység fokozatos felszámolása, a hatalmas területű ország infrastruktúrája, így az úthálózat, az országos villamos távvezeték-hálózat kiépítése, vagy az ország további elsivatagosodásának megelőzését szolgáló, Nagy Zöld Fal elnevezésű, több ezer kilométeres erdősáv létesítése. Végezetül ismételten köszöntve Önöket Budapesten, megerősítem: Magyarország stabil együttműködő partnere kíván lenni a baráti, a magyarok iránt rokoni érzelmeket tápláló Mongóliának. Ennek jegyében emelem poharam Elnök úr, és kedves felesége egészségre, a magyar-mongol kapcsolatok töretlen fejlődésére, népeink barátságára, együttműködésünk további kiteljesedésére, közös boldogulásunkra! Április 27. 2005. évi XXVII. TÖRVÉNY (*) AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ÉS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KÖZÖTT AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEKNEK NYÚJTOTT KIVÁLTSÁGOKRA ÉS MENTESSÉGEKRE VONATKOZÓ JEGYZŐKÖNYV MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÁLTAL ADÓZÁSI ÜGYEKBEN TÖRTÉNŐ ALKALMAZÁSÁRÓL SZÓLÓ MEGÁLLAPODÁS JÓVÁHAGYÁSÁRÓL ÉS KIHIRDETÉSÉRŐL (*) (Az Országgyűlés a törvényt a 2005. április 25-i ülésnapján fogadta el) 1. § Az Országgyűlés az Európai Közösségek és a Magyar Köztársaság között az „Európai Közösségeknek nyújtott kiváltságokra és mentességekre vonatkozó Jegyzőkönyv Magyar Köztársaság által adózási ügyekben történő alkalmazásáról" Brüsszelben 2005. február 17-én aláírt Megállapodást e törvénnyel megerősíti és kihirdeti. 2. § A Megállapodás angol nyelvű szövege és annak hivatalos magyar nyelvű fordítása a következő: (...) „Megállapodás az Európai Közösségek és a Magyar Köztársaság között az Európai Közösségeknek nyújtott kiváltságokra és mentességekre vonatkozó Jegyzőkönyv Magyar Köztársaság által adózási ügyekben történő alkalmazásáról Minthogy az Európai Közösségek egységes Tanácsát és egységes Bizottságát létrehozó Szerződéshez mellékelt, az Európai Közösségek részére nyújtott kiváltságokra, illetve mentességekre vonatkozó Jegyzőkönyv (a továbbiakban: Jegyző252