Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2005

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2005

6. felhívja a külügyminisztert, hogy a Nemzetközi Visegrádi Alaphoz tör­ténő évenkénti hozzájárulást a költségvetés „Külügyminisztérium fejezet, Nem­zetközi tagdíjak" előirányzatából biztosítsa. A Nemzetközi Visegrádi Alap műkö­déséhez szükséges évenkénti magyar hozzájárulás összege a 2005. évtől 600 000 euróról 750 000 eureóra emelkedik. Április 19. MÁDL FERENC KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK POHÁRKÖSZÖNTŐJE A SZLOVÉNIAI HIVATALOS LÁTOGATGÁSAKOR AZ ÁLLAMFŐ ÁLTAL A TISZTELETÉRE ADOTT DÍSZVACSORÁN (Ljubljana, 2005. április 19.) ( http://www. keh, hu/main. php?fm=7&am=2& l=&hir=346&keres=) Mélyen tisztelt Janez Drnovsek elnök úr! Hölgyeim és Uraim! Kedves szlovén és magyar Barátaink! Nagy örömömre szolgál, hogy négy esztendő elteltével újra ellátogathattam e fes­tői szépségű országba. Szeretném megköszönni Elnök úrnak a meghívást és a ha­zánk iránti őszinte barátságát. Megtiszteltetésnek vettük, hogy az elnöki beiktatását követő első hivatalos látogatását Magyarországon tette. Hosszú, göröngyös út vezetett a kommunista diktatúrától a szabad Ma­gyar Köztársaság és a független Szlovén Köztársaság megteremtéséig. A közös történelmi múlt, valamint az európai értékrend, a demokrácia és a jogállamiság iránti közös elkötelezettségünk késztette Magyarországot arra, hogy támogassa a szlovén nép függetlenségi törekvéseit, és az elsők között ismerje el a demokrati­kus Szlovéniát. Meggyőződésem, hogy virágzó kapcsolatainkban új távlatokat nyit az Európai Unióhoz történt egyidejű csatlakozásunk. Az európai keretek között megnyíló új lehetőségek az együttműködés új formáit és újfajta megoldásokat igényelnek. Hazánk kész a jövőben is szorosan együtt munkálkodni Szlovéniával ezen új formák kialakítása és országaink közös érdekeinek hatékony képviselete céljából. Örömmel tapasztaljuk, hogy élénk az egymás kulturális értékei iránti ér­deklődés. Erről tanúskodik a múlt évben Szlovéniában megrendezésre került ma­gyar kulturális hetek, a „Magyar Szüret" sikere is. Örömmel fogadnánk, ha Szlovénia is hasonló rendezvénysorozattal mutatkozna be Magyarországon. Kö­zös felelősségünk, hogy a szlovén-magyar szótár is mihamarabb kiadásra kerül­jön. Jószomszédi kapcsolatunknak különleges értéke, hogy az államainkban élő nemzeti közösségeink jogairól azonos nézeteket vallunk, irányukban azonos gyakorlatot követünk és érdekükben rendszeres párbeszédet folytatunk. E törek­véseink eredményeként nemzeti közösségeink az európai normáknak megfelelő 249

Next

/
Thumbnails
Contents