Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2005
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2005
8. § A Tanács és a Kollégiumok tagjait és elnökeit a tevékenységükért díjazás nem illeti meg, viszont jogosultak az Alap tevékenységével közvetlenül összefüggő igazolt utazási és szállásköltségeik megtérítésére. 9. § ( 1 ) A Tanács, illetve a Kollégium tagjának megbízatása megszűnik a) a megbízatás időtartamának lejártával, b) amennyiben a kizárási (összeférhetetlenségi) okot a miniszter által kitűzött megfelelő határidőn belül nem szünteti meg, c) amennyiben megbízatását kilencven napon túl nem képes ellátni, d) a megbízatásról történő lemondással, e) a tag halálával. (2) Az (1) bekezdésben szabályozott eseteken kívül a Kollégium tagjának megbízatása megszűnik az adott Kollégium megszűnésével is. (3) A Tanács, illetve a Kollégium tagja és elnöke a megbízatásáról a miniszter-elnökhöz (miniszterhez) címzett írásbeli bejelentéssel mondhat le. Az Alap működése 10. § ( 1 ) A támogatások legalább kilencven százaléka nyilvános pályázat keretében, a fennmaradó támogatásrész egységes elvek alapján meghatározott támogatási döntések alapján nyerhető el. (2) A pályázati felhívásokat a 11. § (2) bekezdése szerinti internetes honlapon, és legalább két országos napilapban (ideértve a szomszédos államban terjesztett országos napilapot is) közzé kell tenni. (3) Az Alap terhére támogatás vissza nem térítendő, illetve részben vagy egészben visszatérítendő formában nyújtható, amiről a támogatást megállapító határozatban kell rendelkezni. (4) A támogatási rendszer egészének koordinálása, szabályszerű működése és nyilvánossága céljából a bevételekről, a támogatás iránt benyújtott pályázatokról és a Tanácsnak (Kollégiumoknak) az Alappal kapcsolatos döntéseiről, a kiadásokról központi nyilvántartást kell vezetni. (5) A miniszter szükség szerint, de legalább évente egyszer, április 30-ig tájékoztatja a Kormányt, a Kormány május 31-ig beszámol az Országgyűlésnek az Alap előző évi tevékenységéről és működéséről, valamint e törvény alkalmazásának tapasztalatairól. A beszámolót honlapon nyilvánosságra kell hozni. 229