Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2005

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2005

Február 8. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYÁNAK ÉS A HORVÁT KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYÁNAK KÖZÖS NYILATKOZATA a kisebbségvédelmi magyar-horvát együttműködés 10. évfordulóján. (Budapest, 2005. február 8.) Magyarország és Horvátország miniszterelnökei a Budapesten, 2005. február 8-án sorra került találkozójukon áttekintették a kétoldalú kapcsolatok alakulását és fej­lesztési lehetőségeit. Megelégedéssel állapították meg, hogy a Magyar Köztársa­ság Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között 1995-ben Eszéken megkötött, a Magyar Köztársaságban élő horvát, illetve a Horvát Köztársaságban élő magyar kisebbség jogainak védelméről szóló Egyezmény sikeresen járult hozzá a két országban élő magyar, illetve horvát nemzeti kisebbségi közösség anyanyelvének, kultúrájának, nemzeti önazonosságának megőrzéséhez és fejlődé­séhez, meglévő intézményei megerősödéséhez, új intézmények létrejöttéhez. Támaszkodva a két szomszédos baráti nép közel évezredes történelmi együttélé­sének, kapcsolatainak nemes hagyományira, a két nép és ország között kialakult bizalomra, nagyrabecsüléssel viszonyulva egymás szellemi-kulturális értékeihez, valamint a közösen vallott európai értékekből kiindulva, kifejezték azt a meggyő­ződésüket, hogy a nemzeti kisebbségek és őshonos közösségek szerepe felértéke­lődik, valamint hogy a jövő Európájának alakítása során kultúrájuk, anyanyelvük, hagyományaik és sajátos tapasztalataik nélkülözhetetlen és meghatározó hozzá­adott értéket képviselnek. Egyetértettek abban, hogy szövetségesekként közös feladatuk együttműködni an­nak érdekében, hogy a tágabb Európában ne alakuljanak ki újabb etnikai válasz­tóvonalak, illetve hogy szélesedjen a többség és kisebbség közötti párbeszéd kultúrája. Ezért - összhangban az európai alkotmányos szerződés tervezetében is rögzített kulturális sokszínűség eszméjével, valamint közösségi életük legmegfe­lelőbb keretei, a szubszidiaritás és az önkormányzatiság elvei alapján - támogatá­sukról biztosították a mindkét országban jogszabályban rögzített és az Egyez­mény által garantált kisebbségi kulturális autonómia, illetve kisebbségi önkor­mányzatiság teljes körű megvalósulását és jövőbeni folyamatos kiteljesítését. A két kisebbségi közösség társadalmi helyzete, illetve integrációja javításának, egyéni és közösségi jogaik minél teljesebb körű érvényesítésének szándékával el­határozták, hogy - építve az elmúlt tíz év eredményeire - határon átnyúló kétol­dalú és regionális gazdaságfejlesztési programokkal segítik elő az érintett magyar és horvát kisebbségi közösségek gyarapodását. Ennek érdekében támaszkodni 216

Next

/
Thumbnails
Contents