Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2004
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2004
désről és kölcsönös segítségnyújtásról Rigában 2003. november 19. napján aláírt Megállapodást; 2. felkéri a külügyminisztert, hogy a Megállapodás megerősítéséről diplomáciai úton értesítse a Lett Köztársaság Kormányát. Június 28. A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEMÉNYE AZ IRAKI IDEIGLENES KORMÁNY HIVATALBA LÉPÉSÉVEL KAPCSOLATOS MAGYAR HIVATALOS ÁLLÁSPONTRÓL Magyarország üdvözli Irak szuverenitásának helyreállítását, mely esemény új fejezet kezdete hak diktatúra utáni történetében. A mai nappal véget ért Irak megszállása, a szuverén és független Iraki Ideiglenes Kormány átvette az ország ügyeinek irányítását. Magyarország a diktatúra megdöntése óta elkötelezett híve az iraki stabilizációnak, mivel meggyőződésünk, hogy egy plurális és demokratikus Irak létrejötte nemcsak Irak lakóinak érdeke, hanem az egész térség stabilitásának is egyik záloga. A mai esemény is bizonyítja, hogy Magyarország csatlakozása a koalícióhoz helyes lépés volt. A magyar diplomácia reméli, hogy Irak szuverenitásának helyreállítása meggyőzi azokat, akik most még a formálódó demokratikus Irak ellen harcolnak, hogy a koalíció célja olyan viszonyok megteremtése, amelyek a külföldi erők jelenlétét mielőbb szükségtelenné teszik, és amelyek révén biztosítható a demokratikus átalakulás sikere, a szabad választások megtartása legkésőbb 2005. december 31-éig. 339