Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2004

I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 2004

(*) Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kíséretében volt dr. Somogyi Ferenc kijelölt külügyminiszter, dr. Gottfried Péter, a KüM Integr. és Külgazd. Államtitkárság vezetője, dr. Udvardi Iván külügyminisztériumi helyettes államtitkár, Bródi Gábor külügyminisztériumi helyettes államtitkár, Robák Ferenc nagykövet. Október 22. Kovács László külügyminiszter, Magyarországnak az EU Bizottságba jelölt biz­tosa a Belga Királyságban részt vett José Manuel Barroso-nak, az EU Bizottság megválasztott elnökének a biztosjelöltekkel sorra került (harmadik) találkozóján (Arquennes). Október 22. Dr. Hiller István, a nemzeti kulturális örökség minisztere a Szlovák Köztársa­ságban Rudolf Chmel művelődési miniszterrel együtt megnyitotta a Magyar Kul­turális Napok programját (Pozsony). Október 23. Dr. Orbán Viktor (1998-2002 között) volt miniszterelnök, a Fidesz-MPSz elnöke, az Európai Néppárt (EPP) alelnöke látogatást tett és ünnepi beszédet mondott az Amerikai Egyesült Államokban Cleveland-ben élő magyar közösségnél. Október 24. Testvérvárosi kapcsolat létesült a nagy-britanniai Canterbury és Esztergom város között. Október 24-27. Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke (és felesége) a - II. Elizabeth király­nő és Mádl Ferenc közös védnökségével zajló - „Magyar Magic" kulturális év záró hónapjának programja alkalmából látogatást tett Nagy-Britanniában. (*) Fogadta őt II. Elizabeth. Mádl Ferenc Canterbury-ben ünnepi egyházi program­ban, valamint Canterbury és Esztergom között testvérvárosi kapcsolatot létrehozó szerződésnek, továbbá Kent Grófság és Bács-Kiskun megye együttműködési megállapodása hatálya meghosszabbításának aláírásánál vett részt. Oxfordban (Magdalen College) előadást tartott. Londonban az Esterházy-családhoz fűződő kincsekből rendezett kiállítrást nyitott meg a királyi család egy tagjával együtt. Találkozott Lord Falcone lordkancellárral. A magyar nagykövet által rendezett fogadás alkalmával magyar állami kitüntetést adott át brit parlamenti és üzleti személyiségeknek. 119

Next

/
Thumbnails
Contents