Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2004
I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 2004
Október 11. A Számvevőszékek Nemzetközi Szervezete (INTOSAI) Budapesten rendezte meg XVIII. kongresszusát. Nyitó beszédet mondott dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. A kongresszus a szervezet Kormányzótanácsának elnökévé választotta három évre Kovács Árpádot, az Állami Számvevőszék elnökét. Az ünnepi ülésen és fogadáson részt vett Bársony András, a Külügyminisztérium politikai államtitkára. A konferencián részt vevő Szergej Sztyepasint, az Oroszországi Föderáció számvevőszéki elnökét fogadta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Október 11-12. Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke (és felesége) látogatást tett a Görög Köztársaságban. Vendéglátója volt Kosztasz Karamanlisz miniszterelnök. Mádl Ferencet az Athéni Egyetem díszdoktorává avatták. A címadományozástól függetlenül előadást tartott az egyetemen „Az európai örökség az alkotmányos szerződésben" címmel. Október 11-12. Dieter Althaus, a Német Szövetségi Köztársaság parlamenti (Bundesrat) elnöke, Türingia tartomány miniszterelnöke látogatást tett Magyarországon. Tárgyaló partnere volt dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. Megbeszélést folytatott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel. Találkozott dr. Orbán Viktor (1998-2002 között) vol t miniszterelnökkel, a Fidesz-MPSz elnökével, az Európai Néppárt (EPP) alelnökével. Dr. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszterrel (*) együtt megnyitotta a magyar-türingiai együttműködési börzét. (*) Dr. Kóka János 2004. okt. 4-étől a tárca élén! Október 11-12. Jürgen Reinholz, A Német Szövetségi Köztársaság Türingia tartományi gazdasági, technikai és munkaügyi minisztere - Dieter Althaus tartományi miniszterelnök kíséretében Budapesten tartózkodása idején - konzultációt folytatott a Külügyminisztériumban dr. Major Istvánnal, az Integrációs és Külgazdasági Államtitkárság helyettes vezetőjével. Október 12-15. Vang Hszü-tung (Wang Xudong), a Kínai Népköztársaság informatika-ipari minisztere látogatást tett Magyarországon. Tárgyaló partnere volt Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter. A program vidéki látogatásra is kiterjedt (Nagykanizsa, Zalaegerszeg). (*) Kovács Kálmán 2004. okt. 4-től a Gyurcsány-kormány minisztere. 112