Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2003

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2003

A konstruktív dialógus további elemei az érdek és az őszinte érdeklődés, valamint ezek kölcsönhatása. A másik pedig a légkör, amelyben a dialógus kiteljesedik. Az már jó jel, ha a résztvevők felismerik érdekeltségüket a dialógus elkezdésében és folytatásában. Ez minőségileg magasabb szintre kerül, ha az kiegészül a partner által képviselt értékek iránti őszinte érdeklődéssel, eddig elhanyagolt értékek újra felfedezésével. Ez vezethet el olyan helyzet kialakulásához, amelyben már maga a légkör értékké válik. Ezt remélem mai összejövetelünktől is. A reményt, hogy a gyanakvó átlagember is meg fog győződni arról: a dialógus nem pótcselekvés, hanem a közéleti felelősséget vállaló modern ember létformája. 2. Délkelet-Európa, mint az interkulturális dialógus kivételes terepe Időnként érdemes emlékeztetni a Délkelet- és Nyugat-Európa társadalmi fejlődése közötti különbségekre. Témánk szempontjából fontos megemlíteni, hogy - a középkortól kezdve egészen a XIX század végéig - e régióban a vallási motivációjú ellenségeskedések sokkal kevésbé voltak jellemzőek, mint NyugatEurópában. Amikor francia hatásra a központosított államszervezet kialakítása volt az áhított cél, e régió vezetői máig ható ellentmondással találták magukat szemben mégpedig hogy mi a fontosabb: egy egységes, homogén nemzetállam kialakítása, vagy az ott élő népek sokszínű kultúrájának megőrzése? E kérdésre mind a mai napig nincs megnyugtató válasz. Ez a dilemma okozta többek között az 1990-es években e térség népeinek rettenetes szenvedését és tragédiáját. Ha mostani tanácskozásunknak lehet praktikus célja, akkor az éppen az, hogy a kulturális, vallási sokszínűség értékeit mutassuk fel a hegemón, egységesítő törekvésekkel szemben. Az UNESCO úgy tud tevőlegesen részt venni e térség stabilitásának az előmozdításában, ha a kulturális sokszínűségről szóló egyetemes nyilatkozat elfogadása után minél hamarabb elkészíti annak konvencióját, amelyet itt a gyakorlatba is segít átültetni. Ez mindannyiunk számára komoly kihívás: vagyis a személy autonómiáját kell védenünk az elavult ideológiai koncepciókhoz való ragaszkodással szemben. Délkelet-Európa országai arra hivatottak, hogy a kulturális és vallási sokszínűségük értékeinek felmutatásával modellként szolgáljanak a földrész más régiói számára is. E régió vallási sokszínűsége is páratlanul gazdag. A római katolikus, ortodox, muzulmán, izraelita és protestáns közösségek több évszázados együttélése is számunkra olyan érték, amelyre eddig nem fektettünk elég gondot. Nyugat-Európában a muzulmán közösségek a kolonializáció, vagy a második világháború után a munkaerőpiac biztosítása, a bevándorlás következtében jöttek létre. Itt viszont a mozaikszerűen elhelyezkedő falusi vallási közösségek az évszázadok folyamán szerves fejlődés következtében alakultak ki, vagyis e régióban szó sincs a vallások „exportálásáról". Úgy vélem, hogy ennek jelentőségét még kellően nem mértük fel, s a napjainkban új lendülettel zajló keresztény-muzulmán dialógusban Délkelet-Európa országainak az őket megillető helyet kell biztosítani. 303