Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2003
I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 2003
November 27. Az Országgyűlés Külügyi Hivatala által rendezett (8.) nemzetközi NATO-konferencia Budapesten Adam Kobieracki főtitkár-helyettes részvételével, dr. Szili Katalinnak az Országgyűlés elnökének megnyitójával, Kovács László külügyminiszter „Az Atlanti Szövetség átalakulása a globális fenyegetések korában" című előadásával. November 27. Louis Michel, a Belga Királyság miniszterelnök-helyettese és külügyminisztere hivatalos látogatást tett a Magyar Köztársaságban. Tárgyaló partnere volt Kovács László külügyminiszter. A tárgyalás után a két miniszter közös sajtókonferencián tájékoztatta a nemzetközi sajtó képviselőit. L. Michelt fogadta dr. Medgyessy Péter miniszterelnök. A látogatás alkalmával sor került a belga nagykövetség új épületének felavatására. November 27. Michael Martin, az ír Köztársaság egészségügyi minisztere látogatást tett Magyarországon. Tárgyaló partnere volt dr. Kökény Mihály egészségügyi, szociális és családügyi miniszter. November 27. Eva Simková, a Szlovák Köztársaság gazdasági minisztériumi államtitkára EUtémájú konzultációt folytatott Budapesten a Külügyminisztériumban dr. Major Istvánnal, az Integrációs és Külgazdasági Államtitkárság vezetőjével. November 27. Bársony András, a Külügyminisztérium politikai államtitkára (és felesége) a Német Szövetségi Köztársaság Bajor Szabad Államában (München) részt vett az Európa Bál programján. November 27-28. A UNDP és a HUN-IDA Magyar Nemzetközi Fejlesztési Segítségnyújtási Kht. a Külügyminisztérium közreműködésével és Szentiványi Gábor megnyitásával szervezett - konferenciája Budapesten, Ben Slay-nek, az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) pozsonyi regionális irodája igazgatójának részvételével. Ez alkalommal Szentiványi Gábor külügyminisztériumi helyettes államtitkár és Ben Slay aláírták a KüM és a UNDP közötti költségmegosztási Megállapodást. November 27-28. Filon Alekszandrosz, a Görög Köztársaság külügyminiszterének politikai tervezési ügyekben illetékes személyes tanácsadója konzultációt folytatott Budapesten a Külügyminisztériumban dr. Udvardi Iván helyettes államtitkárral. 139