Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2002

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2001

része lehessen Európának. A forradalom szabadságharccá nőtt, Magyarország függetlenségéért és szuverenitásáért. Forradalmát és szabadságharcát a nép megvívta. Ezrek és ezrek mentek a barikádra. A nép elszánt volt és győzött. Az egyéni bátorságnak, hősiességnek és önfeláldozásnak számos csodálatos példájával lettünk gazdagabbak ezekben a napokban. Csak egyetlen véres délelőttön közel százan estek el Budapesten a Parlament előtti téren. A külföldi katonai erők által fenntartott politikai hatalom a felkelés hatására összeomlott, a társadalom önszervező ereje felszabadult, és néhány nap alatt megteremtette saját igazgatási egységeit, a forradalmi bizottságokat, a munkás- és nemzeti tanácsokat. A forradalom vezetői tudták, hogy mi magyarok egyedül nem tudjuk függetlenségünket és saját rendünket megvédeni. A szabadságharcot idegen csapatok 1956. november 4-én megtámadták és néhány nap alatt leverték, bár az ellenállók még sokáig tartották magukat. Véres megtorlás következett. Százakat végeztek ki, tízezrek kerültek börtönbe. 1956. október 23-a talán a legeurópaibb pillanata volt a közelmúlt európai és magyar történelmének. A szabadság európai és magyar szelleme ekkor mutatta meg, hogy nem hódol meg, nem adja be a derekát a totalitárius szellem hatalma előtt. Az eseményeknek ezt a jelentését olyan európai elmék ismerték fel akkor, mint Albert Camus, François Mauriac és Borisz Paszternak, hogy csak néhányat említsek közülük. Albert Camus így írt 1956 novemberében: „Létezik egy igazi Európa, mely abban egységes, hogy az igazság és a szabadság nevében ellenszegül a zsarnokságnak. A magyar szabadságharcosok ezrei ma ezért az Európáért halnak meg." François Mauriac pedig így látta ugyanekkor a forradalom történelmi vívmányát: „Amikor az erősebb szisztematikusan embertelen, akkor a történelem irányultságát talán a gyengébb akarata fogja megszabni." Camus és Mauriac már látták, hogy a forradalom és szabadságharc bukása elkerülhetetlen, hogy a nyers erő egy időre ismét győzedelmeskedik. A megtorlás és a terror mélypontján, 1958. június 24-én, Nagy Imrének, a forradalom miniszterelnökének kivégzése után, Borisz Paszternak francia nyelvű levelezőlapot küldött Budapestre. Nem törődve a szovjet és magyar levélcenzúrával, a maga fenyegetett helyzetével, Paszternák a következőket írta ezen a levelezőlapon barátjának, Illyés Gyulának, az „Egy mondat a zsarnokságról" című drámai sodrású vers költőjének: „Kinek mondhatnám el, mennyire lesújt, elcsüggeszt, hogy újra fellángolt az embertelen kegyetlenkedés, amelyről azt hihettük, örökre a múlté... Mennyire megaláz a rossznak ez a mindenhatósága, amelyet nem korlátoz a jó!" Ahogyan ezek a történelmi tanúk mondták, ebben az európai pillanatban az igazság és a szabadság hangja - noha a gyengébbé - szólalt meg a zsarnoksággal és a szisztematikus embertelenséggel szemben. Rámutatott a történelem irányultságára, ahogy' Mauriac mondta. Valóban, éppen ezek Európa igazi spiri344