Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2002

I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 2001

Július 18. Kovács László külügyminiszter részt vett a Magyar-EU Bővítési Üzleti Tanács (európai multinacionális cégek magyarországi leányvállalatait magában foglaló szervezet) esettanulmányokat is negyedik alkalommal bemutató és sajtókonferen­ciával zárult (budapesti) ülésén. Július 18. Dr. Major István, a KüM Integrációs és Külgazdasági Államtitkárságának helyet­tes vezetője részt vett és felszólalt Genfben a WTO Kereskedelmi-tárgyalási Bizottságának ülésén. A nemzetközi programon kívül kétoldalú megbeszélést folytatott - az EU Bizottság kereskedelmi főigazgatósága vezetőjével, Peter Carl-lal, - a Cseh Köztársaság külügyi főosztályvezetőjével, Ottokár Lahudka-val. Július 21-23. Kovács László külügyminiszter hivatalos látogatást tett az Amerikai Egyesült Államokban. Tárgyaló partnere volt Colin Powell külügyminiszter. Megbeszélést folytatott Condoleezza Rice nemzetbiztonsági elnöki főtanácsadóval, valamint a külügyminisztérium, a védelmi minisztérium és a nemzetbiztonsági tanács vezető tisztviselőivel és szakértőivel. Ugyancsak megbeszélést folytatott Gordon Smith (republikánus-párti) szenátorral, Tom Lantos képviselőházi nemzetközi kapcsola­tok bizottsága tagjával, a szenátus és a képviselőház külügyi bizottsága tagjaival. Részt vett a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Kutatóintézete kerekasztal­beszélgetésén. Látogatást tett és megbeszélést folytatott vezető publicistákkal a Washinton Post szerkesztőségében. Interjút adott (öt perc élő adásban) a CNN­nek. Találkozott a washingtoni magyarság képviselőivel és amerikai magyar üzletemberekkel. Július 23. Dr. László Csaba pénzügyminiszter Brüsszelben az EU-központban tárgyalást folytatott Pedro Solbes-szel, a Bizottság gazdasági-pénzügyi biztosával, Frits Bolkestein belsőpiaci biztosával, Günter Verheugen bővítési biztosával. Július 23. Dr. László Csaba pénzügyminiszter - EU-ügyek kapcsán Brüsszelben tartózkodá­sa alkalmával - kétoldalú megbeszélést folytatott Didier Reynders-szel, a Belga Királyság pénzügyminiszterével. 72

Next

/
Thumbnails
Contents