Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2001

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2001

elkövetett támadásnak tekinti, és készen áll arra, hogy a Washingtoni Szerződés 5. cikkelyében foglaltaknak megfelelően segítséget nyújtson az Egyesült Államok kormányzatának. A Magyar Köztársaság Kormánya kifejezi egyetértését azzal, hogy Ma­gyarország csatlakozott az Európai Unió állam- és kormányfőinek, az Európai Parlament és az Európai Bizottság elnökeinek, valamint az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének nyilatkozatához. Ezzel összhangban leszöge­zi, hogy a terrortámadás fenyegetést jelent a nemzetközi biztonságra, ezért fokoz­ni kell a terrorizmus elleni széles körű nemzetközi fellépést. A Magyar Köztársaság Kormánya kifejezi azt a meggyőződését, hogy a globális terrorizmussal szembeni fellépést szolgáló nemzetközi egyezmények rendelkezéseit a legkövetkezetesebben érvényre kell juttatni. A Magyar Köztársa­ság Kormánya támogatja a nemzetközi jogrend olyan irányú továbbfejlesztését, amelynek eredményeként az emberiség elleni bűntettnek nyilvánítja a nemzetközi terrorizmust és annak bármilyen formában történő támogatását. A Magyar Köztársaság Kormánya mélységesen és a leghatározottabban elítél minden olyan megnyilatkozást, amely az ártatlan áldozatok életét kioltó, emberiségellenes, esztelen terrortámadás egyértelmű megbélyegzése helyett in­dokot próbál keresni erre a barbár cselekményre. A Magyar Köztársaság Kormá­nya az ilyen megnyilatkozásokat ellentétesnek tartja a Magyarország által vállalt és követett politikai értékrenddel, a szövetségesi kötelezettségeivel, valamint az egész emberiség legalapvetőbb eszméivel. A Magyar Köztársaság Kormánya méltatlannak tartja és elutasítja mind­azokat a próbálkozásokat, melyek az egész emberiséget megrázó terrorcselek­ménynek és az áldozatok tragédiájának bármilyen pártpolitikai célra történő felhasználására irányulnak. Szeptember 21. A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEMÉNYE LENGYEL AGRÁRTERMÉKEK BEHOZATALÁRA VONATKOZÓAN MAGYARORSZÁG RÉSZÉRŐL BEVEZETENDŐ VÁLASZINTÉZKEDÉSEKRŐL A Lengyel Köztársaság gazdasági minisztériumának 2001. szeptember 11-i értesítése szerint szeptember 6-i hatállyal visszavonták az ez év márciusában Magyarországról származó búzára 200.000 tonnában meghatározott 15 százalé­kos CEFTA-kedvezményes vám érvényességét. A magyar fél értetlenséggel fo­300

Next

/
Thumbnails
Contents