Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2001
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2001
2. A Felek a határforgalmi együttműködésről és új határátkelőhelyek megnyitásáról szóló kétoldalú megállapodások megkötését javasolják, különös tekintettel azokra a területekre, ahol a két ország nemzeti kisebbségei élnek. 3. A Felek a PHARE-CBC- és a CARDS-program lehetőségei és eszközei felhasználásával folytassák a két kisebbség településeinek gazdasági fejlesztését. Ebben a horvát Fél számít Magyarország teljes körű segítségére. 4. Mindkét Fél törekedjen arra, hogy ahol nagyobb számban élnek kisebbségek, az össznépesség arányainak megfelelően biztosítsák foglalkoztatásukat az állami hivatalokban és az állami tulajdonú vállalatoknál. 5. Mindkét Fél fordítson megkülönböztetett figyelmet a magyarországi horvátok, illetve a horvátországi magyarok részcsoportjainak támogatására, amelyek jelenleg fokozott asszimilációs veszélynek vannak kitéve; például horvát dalmátok, horvát rácok, gradistyei kaj-horvátok Magyarországon, illetve tengermelléki és muraközi magyarok Horvátországban. Mindkét Fél tegye lehetővé, hogy a 2001. évi népszámlálás során megfelelő számú horvát, illetve magyar nemzetiségű összeíróbiztos végezhesse tevékenységét a két érintett kisebbség által lakott településeken. 6. A Bizottság javasolja a horvát Félnek, vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy mindazon településeken, ahol a magyarság többséget alkot, törv ényben biztosítsa a középületeknek az eredeti tulajdonban maradását, és jogi úton garantálja, hogy a járások vagy egyéb jogi személyek ne idegeníthessék el azokat. A Bizottság javasolja, hogy a magyar Fél tekintse át a magyarországi horvát szervezetek tulajdonában lévő középületek - indokolt esetben - központi költségvetésből történő felújítását. 7. A horvát Fél vegye figyelembe a helyi közigazgatásról és a helyi önkormányzatokról szóló törvény módosítása során a magyar kisebbségi közösség jogos igényeit. 8. A Felek biztosítsák - a kisebbség kezdeményezésére, indokolt igény esetén -, hogy a törvényes előírásoknak megfelelően a helységnév- és az utcanévtáblák, valamint a közintézmények feliratai, illetve ez utóbbiak működésére vonatkozó közlemények a hivatalos nyelv mellett a kisebbség nyelvén is olvashatók legyenek. 9. A horvát Fél a törvényeknek megfelelően továbbra is fordítson kiemelt figyelmet a magyarok által lakott települések újjáépítésére. A közösségi épületek felújításához a magyar Fél a továbbiakban is nyújtson - elsősorban alapítványi segítséget. 10. A horvát Fél az újjáépítési törvényeknek megfelelően, anyagi lehetőségeihez mérten, vállaljon kötelezettséget az újbezdáni katolikus templom felújítása és a pélmonostori katolikus templom újjáépítésének befejezése érdekében. 281