Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2001

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2001

Március 11. A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓJA - a szóvivője útján ­JUGOSZLÁVIA KORMÁNYÁNAK A SZABADKAI MAGYAR FŐKONZULÁTUS LÉTESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ DÖNTÉSÉRŐL A Külügyminisztérium üdvözli a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság kormányának jóváhagyó döntését magyar főkonzulátus Szabadkán tervezett felál­lításával kapcsolatban. Ez a döntés kifejezi, hogy Jugoszláviának is kiemelt érde­ke az ország demokratikus átalakulása után a két ország kapcsolataiban megnyílt, minőségileg új együttműködés mindkét fél számára fontos érdemi tartalommal való megtöltése. A főkonzulátus konzuli kerülete a Vajdaság Autonóm Tartomány egész területére kiterjed. A főkonzulátus feladata lesz a konzuli tevékenység mellett a Vajdasággal való gazdasági kapcsolatok fellendítése és a kapcsolatok ápolása a vajdasági magyar közösséggel. Március 23. Dr. MARTONYI JÁNOS KÜLÜGYMINISZTER BESZÉDE A DÉLKELET-EURÓPAI STABILITÁSI EGYEZMÉNY 3. KONFERENCIÁJÁN (Szeged, 2001. március 23.) (...) Amikor 1999 októberében a magyar kormány, Szeged város önkor­mányzata és a DESE-ben részt vevők közös erőfeszítéseképpen útjára indítottuk a „szegedi folyamatot", csak remélni mertük, hogy törekvéseink nyomán ilyen rö­vid időn belül kedvező változások következnek be a jugoszláv belpolitikában. A pontosan egy évvel ezelőtt megrendezett konferencián még nem tudhattuk, telje­sül-e az az óhajunk, hogy a jelen volt, és akkor még ellenzéki önkormányzati ve­zetőkkel hamarosan Belgrádban találkozhatunk. Hogy ez bekövetkezhetett, ahhoz tevőlegesen hozzájárultak a Stabilitási Egyezmény keretében és a „szegedi fo­lyamatban" velünk együttműködő államok és nemzetközi szervezetek. Mindazonáltal ma még csak az út elején tartunk. A délkelet-európai tér­ségben bekövetkezett pozitív változások ellenére sem jelenthető ki az, hogy a ré­gió élete a nyugalom jegyében zajlik. Néhány észak-macedóniai területen a 2001. február 23-án Szkopjéban aláírt jugoszláv-macedón határ-megállapodás létrejöttét követően sajnos a fegyverek vették át a politikai megállapodások szerepét és en­nek következtében valós veszélybe került a Macedón Köztársaság területi épsége 222

Next

/
Thumbnails
Contents