Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2001

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 2001

Március 11. A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓJA - a szóvivője útján ­AZ EURÓPAI UNIÓ JÖVŐJÉRŐL INDULT VITA MAGYAR HIVATALOS MEGÍTÉLÉSÉRŐL A Külügyminisztérium üdvözli az Európai Unió jövőjéről szóló, az Eu­rópai Unió vezető politikusainak 2001. március 7-i közös nyilatkozatával kezde­ményezett európai méretű vitát, illetve azt, hogy ebbe a vitába a tagjelölt országokat - így Magyarországot —, valamint azok intézményeit, közvéleményét is be kívánják vonni. Magyar részről ebben aktívan és konstruktívan kívánunk részt venni, a munka sikerét a lehetőségek szerint előmozdítani. Időszerűnek tartjuk a polgárok bevonásával lezajló társadalmi vitát, mert az érdemben hozzájárulhat ahhoz, hogy az Európai Unióról szóló Szerződés 2004-ben esedékes felülvizsgálatához hasz­nos gondolatokkal szolgáljon. A leendő tagországok polgárai számára azért is fontos ez a kezdeményezés, mert segíti a csatlakozásra való felkészülésüket. Március 13. A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM TÁJÉKOZATÓJA - a szóvivője útján ­AZ AFGANISZTÁNI KEGYHELYROMBOLÓ KAMPÁNY MAGYAR HIVATALOS MEGÍTÉLÉSÉRŐL A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma sajnálatosnak tartja és el­ítéli, hogy az afganisztáni tálib vezetés utasítása alapján megkezdődött és folyta­tódik az országban található szobrok és nem muzulmán kegyhelyek megsem­misítése. A Magyar Köztársaság elítéli ezt a barbár és az iszlámon kívül minden más vallással szembeni intoleranciát kifejező cselekedetet. A kegyhelyek lerom­bolását Magyarország - a nemzetközi élet szereplőinek egyre szélesedő egyér­telmű elítélő állásfoglalásával összhangban - Afganisztán kultúrája és az emberi civilizáció kulturális öröksége elleni barbár cselekménynek tekinti, és 2001. már­cius 1 -jén csatlakozott az Európai Unió elnöksége által a közös kül- és biztonság­politika keretében kiadott elítélő állásfoglaláshoz. 220

Next

/
Thumbnails
Contents