Magyar Külpolitikai Évkönyv, 2000
I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 2000
November 8-9. Borisz Gamurari, a Moldovai Köztársaság védelmi minisztere hivatalos látogatást tett Magyarországon. Tárgyaló partnere volt dr. Szabó János honvédelmi miniszter. November 8-9. Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára a Kínai Népköztársaság Hongkong különleges közigazgatási területén jószolgálati jelleggel konzultációt folytatott közigazgatási vezető személyiségekkel, továbbá a sajtóklub felkérésére előadást tartott a balkáni helyzetről („A Milosevic utáni Jugoszlávia" címmel). November 9. A Külügyminisztérium - a szóvivője útján - tájékoztatást adott a Románia irányában tett diplomáciai lépésről. November 9-10. Dr. Martonyi János külügyminiszter hivatalos látogatást tett a Máltai Köztársaságban. Tárgyaló partnere volt Joseph Borg külügyminiszter. Fogadta őt Edward Fenech-Adami miniszterelnök, valamint Guido de Marco köztársasági elnök. Megnyitotta az Operaházban rendezett millenniumi koncertet. November 9-10. Rockenbauer Zoltán, a nemzeti kulturális örökség minisztere látogatást tett a Finn Köztársaságban. Tárgyaló partnere volt Suvi Lindén kulturális miniszter. November 10. Dr. Orbán Viktor miniszterelnök a Szlovák Köztársaságban (Bajmóc - Bojnice) magyar-osztrák-szlovák háromoldalú kormányfői találkozón vett részt (*) Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnökkel és Wolfgang Schüssel osztrák kancellárral. Közös nyilatkozatot adtak ki a Győr-Bécs-Pozsony háromszög határ menti eurorégió fejlesztési tervéről. (*) A tárgyaláson a magyar kormányfő mellett részt vettek: Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára, Lőrincz Csaba külügyminisztériumi helyettes államtitkár, dr. Boros Miklós nagykövet, Barsiné Pataky Etelka nagykövet. November 10-11. Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára konzultációt folytatott a Szingapúri Köztársaság külügyminisztériumában Tou Chin Tiong államtitkárral. Fogadta őt Szanmugam Dzsajakumar külügyminiszter. 120