Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1998

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1998

2. felhívja a földművelésügyi minisztert, hogy gondoskodjék a Megállapodás szövegének a Magyar Közlönyben való közzétételéről. 27. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYÁNAK 2155/1998.(V.27.)Korm. sz. HATÁROZATA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA ÉS AZ EURÓPAI ŰR ÜGYNÖKSÉG (ESA) KÖZÖTT LÉTREJÖTT EGYEZMÉNY JÓVÁHAGYÁSÁRÓL ÉS KIHIRDETÉSÉRŐL A Kormány 1. jóváhagyja a Magyar Köztársaság Kormánya és az Európai Űr Ügynökség (ESA) között megkötött egyezményt Magyarország részvételéről az ESA tudományos kísérletek fejlesztését szolgáló (Prodex) programjában; 2. egyetért azzal, hogy a magyar képviseletet az ESA Tanács Prodexre vonatkozó döntéseinél a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, a Prodex szervezet KMÜFA-t érintő forrásallokációs döntéseinél az OMFB ügyvezető elnöke által kijelölt személyek látják el; 3. felhívja a külügyminisztert, hogy az egyezmény jóváhagyásáról értesítse az Európai Űr Ügynökség vezérigazgatóját. 27. A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEMÉNYE A SZLOVÁKIAI MOHIBAN ÉPÜLŐ ATOMERŐMŰVEL KAPCSOLATOS MAGYAR HIVATALOS ÁLLÁSPONTRÓL A Magyar Köztársaság Kormánya a Szlovák Köztársaságban Mohiban épülő atomerőmű ügyét az építkezés megkezdése óta megkülönböztetett figye­lemmel kíséri. Az elmúlt években - tekintettel a határhoz közeli helyszínre, a csernobili tragikus tapasztalatokra lés a hazai közvélemény aggodalmaira ­magyar szakemberek behatóan tanulmányozták a hozzáférhető információkat. Mind a magyar szakértők tapasztalatai, mind a Nemzetközi Atom­energia Ügynökség (IAEA) értékelése szerint, illetve a biztonsági berendezéseket szállító német világcég garanciái alapján a mohi erőmű biztonságát illetően érdemi kifogások nem merültek fel. Az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának kérésére és vitája alapján az Országos Atomenergia Bizottság 187

Next

/
Thumbnails
Contents