Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1998

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1998

vezetőinek és tagjainak az elvégzett munkáért, megállapítva, hogy a tervezet alapul szolgálhat - kölcsönös egyetértés szerint - előbb egy kormányközi keretmegállapodás, majd az államközi szerződés elfogadásához. Ugyanakkor kormányom úgy határozott, hogy a kérdéskör rendkívüli összetettségére és a két ország hosszú távú alapvető érdekeit érintő jellegére való tekintettel, a végső döntésének megalapozása céljával, további átfogó műszaki, környezetvédelmi, gazdaságossági, költségmegtérülési és egyéb elemzéseket készíttet. Egyrészt ez felel meg az ítélet szellemének, amely a környezeti és a gazdasági kérdések friss szemmel, kreatív megközelítésben való kezelését igényli. Másrészt erre kötelezi kormányomat a magyar belső jogrend is, amely különösen nagy értékű beruházá­sok esetében megalapozó vizsgálatok elvégzését íija elő. Felfogásunk szerint ez közös érdeke is a feleknek, mert lehetővé teszi, hogy a legnagyobb körültekintéssel eljárva éijük el az aláírandó keretmegállapodás megalapozottsá­gát, és ezzel gyorsabb és egyszerűbb - tehát hatékonyabb - előrehaladást biztosít­sunk azt követően a végleges államközi szerződés kimunkálása során. Az így elvégzendő hatásvizsgálatokat kormányom a tárgyalási folyamat integráns elemének tekinti; és e vizsgálatok végső határidejeként 1998. december 31-ét jelölte meg. Összhangban a Bíróság ítéletével, a magyar kormánynak meggyőződése, hogy egy harmadik félnek a szlovák fél egyetértésével történő bevonása hasznos hozzájárulás lehet az államközi szerződésben rendezendő bonyolult és esetleg vitás kérdések megoldásához. Meggyőződésem, hogy az eddigi tárgyalások eredményei alapján minden remény megvan arra, hogy a két fél közötti tárgyalások elvezetnek a Bíróság ítéletén alapuló végleges rendezéshez. 27. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYÁNAK 1037/1998. (Ш.27.) Korm. sz. HATÁROZATA A HÁGAI NEMZETKÖZI BÍRÓSÁG DÖNTÉSÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ KORMÁNYZATI FELADATOK VÉGREHAJTÁSÁVAL KAPCSOLATOS EGYES SZERVEZETI KÉRDÉSEKRŐL A Kormány dr. Nemcsók Jánosnak, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárának, a Hágai Nemzetközi Bíróság döntését követő magyar-szlovák tárgyalásokon részt vevő magyar delegáció vezetőjének, valamint a delegációnak a felhatalmazását megerősíti és meghosszabbítja. (...) 160

Next

/
Thumbnails
Contents