Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1997

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1997

tervvel kapcsolatos vitának a Hágai Nemzetközi Bíróság elé ter­jesztéséről. Ennek a kormányközi megállapodásnak, illetve a vitának a lényege a következő: Először: volt-e joga a Magyar Köztársaságnak 1989-ben felfüggeszteni, majd azt követően abbahagyni a nagymarosi terv megvalósítását, valamint a bősi terv azon munkálatait, amelyekért a Magyar Köztársaság volt felelős? Másodszor: volt-e joga a Csehszlovák Köztársaságnak arra, hogy 1991 novemberében megkezdje az ideiglenes - azaz a C-variáns néven ismert - megoldás megvalósítását? Harmadszor: a Bíróság ítéletében állapítsa meg, milyen jogok és kötelezettségek hárulnak a két félre. A kormányközi megállapodásban a felek - a magyar és a szlovák fél - vállalták, hogy a Bíróság ítéletét véglegesnek és magukra nézve kötelezőnek ismerik el, és azt teljes egészében és jóhiszeműen végrehajtják. Továbbá azt is vállalta a két fél, hogy amint megkapják a Bíróság ítéletét, azonnal tárgyalásokat kezdenek annak végrehajtása módozatairól. A kormányközi megállapodás lényegéhez tartozik, hogy amennyiben a két fél hat hónapon belül nem tud megállapodásra jutni, bármelyik fél kérheti a Bíróságot: kiegészítő ítéletben határozza meg az ítélete végrehajtásának módo­zatait. A történelmi hűség kedvéért megemlítem a következőt. 1992. március 24-én az Országgyűlés határozatot hozott, amelynek lényege, hogy tudomásul veszi a kormány szándékát az 1977. évi államközi szerződés megszüntetéséről; a kormány erről a döntést ezt követően 1992. május 25-én hozta meg. Meg kívánom jegyezni, hogy az Országgyűlés említett határozatát az akkori ellenzék döntő többsége nem szavazta meg. 1994 májusában került benyújtásra a perirat, majd azt követően több szakaszban újabb periratok. 1994 májusát követően a jelenleg hivatalban lévő kormánynak lehetősége nem volt arra, hogy ezen a stratégián, a beadott periraton bármit is változtasson. A kormány képviseletében Hágában tárgyaló delegáció rendkívül aktívan és széles körű érvekkel képviselte és védelmezte a magyar álláspontot. 329

Next

/
Thumbnails
Contents