Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1995
I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 1995
Április 2-4. Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke hivatalos látogatást tett Kuvait Államban. Tárgyaló partnere volt Dzsábir el-Ahmed elDzsábir asz-Szabah emír. (*) A program keretében felavatta a Transelektro Rt. által felújított elektromos állomást. A tárgyalások végeztével nyilatkozott az Al Watan napilapnak, valamint sajtókonferencián tájékoztatta a nemzetközi sajtó képviselőit. A hivatalos delegáción kívül huszonöt üzletember kísérte az államfőt. (*) A tárgyalásokon részt vettek: Göncz Árpád köztársasági elnök mellett dr.Somogyi Ferenc külügyminisztériumi államtitkár. dr.Kis Zoltán földmüvelésügyi minisztériumi államtitkár. dr.Hajós Béla közlekedési...minisztériumi államtitkár, dr.Farkas István pénzügyminisztériumi csoportfőnök, dr. Fehérvári Géza nagykövet: Dzsábir el-ahmed el-Dzsábir asz-Szabah államfő mellett Faisal R.Al-Ghais nagykövet. 2-5. Keleti György honvédelmi miniszter hivatalos látogatást tett NagyBritanniában. Tárgyaló partnere volt Malcolm Rilkind védelmi miniszter. (Együttműködési megállapodás aláírása) Megbeszélést folytatott Douglas Hogg külügyi államminiszterrel. 3-4. Dr.Pataki István külügyminisztériumi helyettes államtitkár konzultációt folytatott a Belga Királyság külügyminiszté-riumában. 3-5. Kóródi Mária, az Országgyűlés alelnöke látogatást tett a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaságban. Tárgyaló partnere volt Samane Vignaket, a Legfelső Népi Gyűlés elnöke. 27