Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1995
I. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének eseményei - 1995
17-19. Marl ti Ahtisaari, a Finn Köztársaság elnöke (és felesége) hivatalos látogatást tett a Magyar Köztársaságban. Tárgyaló partnere volt Göncz Árpád köztársasági elnök. (*) Megbeszélést folytatott Horn Gyula miniszterelnökkel. Találkozott Gál Zoltánnal, az Országgyűlés elnökével. Előadást tartott az MTA Magyar Külpolitikai Társasága összejövetelén. A két államfő jelenlétében sor került kulturális egyezmény aláírására (Tytti Maria I s oh oo к an a - As u n m a a és Fodor Gábor művelődési miniszter). A két államfő együtt nemzetközi szemináriumot, valamint kiállítást nvitotl meg. Göncz Árpád köztársasági elnök magyar állami kitüntetést adott át a finn államfőnek. Mártii Ahtisaari pedig finn állami kitüntetést adott át vendéglátójának. A tárgyalások végeztével a két államfő közös sajtókonferencián tájékoztatta a nemzetközi sajtó képviselőit. (*) A tárgyalásokon részt vei tek: Göncz Árpád köztársasági elnök mellet I Szent-h'ánvi István külügyminisztériumi államtitkár, dr.Pataki István külügyminisztériumi helyettes államtitkár. Krausz György nagykövet; Martti Ahtisaari köztársasági elnök mellett Paavo Rantanen külügyminiszter, Tytti Maria Isohookana-Asunmaa kulturális miniszter. PertU Torst ila nagykövet. 8-10. Paavo Rantnanen. a Finn Köztársaság külügyminisztere az államfő kíséretében Magyarországon tartózkodása alkalmával március 10-én külön megbeszélést folytatott Kovács László kü 1 ü gy m i ni szterrel. 19