Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1995

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1995

4. Cikk A Szerződő Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy maguk nem használják fel területüket és másoknak sem engedik meg annak felhasználását a másik Szerződő Fél elleni fegyveres agresszió végrehajtására. Ha a Szerződő Felek egyikét fegyveres támadás éri. a másik Fél nem támogatja a támadót, és az ENSZ Alapokmányával, valamint az EBEÉ dokumentumaival, továbbá más nemzetközi kö­telezettségeivel összhangban következetesen fellép a konfliktus békés rendezése érdekében. A Szerződő Felek szükség szerint konzultációkat folytatnak biztonsági és védelmi kérdésekről. A kétoldalú katonai kapcso­latok szabályozása külön megállapodás keretében valósul meg. 5. Cikk A Szerződő Felek készek hatékonyan együttműködni a nemzetközi szervezetekben. 6. Cikk A Szerződő Felek kijelentik, hogy kiemelkedő jelentőséget tulajdonítanak a törvényhozó és végrehajtó szerveik közötti együttműködésnek és kapcsolattartásnak. Ösztönzik a két ország közigazgatási területi egységei, helyi hatalmi és önkormányzati szervei közötti kontaktusokat. 7. Cikk A Szerződő Felek különböző szinteken rendszeres konzultációkat folytatnak kétoldalú kapcsolataik továbbfejleszté­séről és a kölcsönös érdeklődésre számot tartó nemzetközi kérdé­sekről. A külügyminiszterek évente legalább egyszer konzultációt folytatnak, amelynek során véleményt cserélnek e Szerződés végrehajtásáról is. 8. Cikk A Szerződő Felek a népeik közötti baráti kapcsolatok és együttműködés bővítése és erősítése céljából elősegítik az állampolgáraik, továbbá a két ország társadalmi és politikai szervezetei közötti szabad érintkezést. 303

Next

/
Thumbnails
Contents