Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1995
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1995
Szeptember 11. A CEFTA-TAGÁLLAMOK KORMÁNYFŐINEK KÖZÖS NYILATKOZATA (Brno, 1995. szeptember 11.) A Cseh Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság miniszterelnökei - a CEFTA Megállapodás keretében megvalósuló gazdasági együttműködés jelentőségének tudatában, és kinyilvánítva szándékukat az aláíró államok közötti szabadkereskedelem továbbfejlesztésére és előmozdítására - 1995. szeptember 1 1-én Brnoban találkoztak. Szlovénia, Bulgária és Románia kormányfői szintén részt vettek a találkozón, és vendégként jelen volt Litvánia külügyminisztere. A CEFrA-tagországok miniszterelnökei elismeréssel szóltak a CEFTA Megállapodásnak a részes országok közötti kölcsönös kereskedelemhez való hozzájárulásáról, és áttekintették a Poznanban kiadott nyilatkozatuk következtetéseinek megvalósítását. A kereskedelem további liberalizációjának egyes területeit illetően a következőkben állapodtak meg: a védett termékek számának csökkentésével folytatják az ipari termékek kereskedelmének liberalizálását azzal, hogy a miniszterelnökök legközelebbi csúcstalálkozója jóváhagyhassa az érzékeny termékek csökkentett új listáját: támogatják a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek liberalizálásának 1995 januárjában elhatározott folyamatát, valamint a mezőgazdasági miniszterek 1995 augusztusi megállapodá sa alapján a tárgyalások 1995. december 31-éig történő befejezését: gyorsítják az ipari és mezőgazdasági termékek tanúsításával összefüggő szakértői tárgyalásokat, beleértve a tanúsítványok kölcsönös elismerését is: 299