Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1995

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1995

28. A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓJA - a szóvivője útján ­A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG IRÁNYÁBAN TETT DIPLOMÁCIAI LÉPÉSRŐL AZ ALAPSZERZŐDÉS ALÁÍRÁSÁVAL KAPCSOLATBAN A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma szóbeli jegyzékben reagált a Szlovák Köztársaság külügyminisztériu­mának 1995. március 19-én kelt. a két ország alapszerződésével kapcsolatos jegyzékére. A magyar fél nagyra értékeli, hogy a két állam miniszter­elnökei Párizsban aláírták a két ország közöt t a jószomszédi kap­csolatokról és a baráti együttműködésről szóló szerződést, amely kedvező feltételeket teremt a magyar-szlovák kapcsolatok átfogó fejlesztéséhez, ezáltal is hozzájárulva a térség stabilitásának és Európa biztonságának erősítéséhez, a két ország integrációs törekvéseinek előmozdításához. A politikai, gazdasági, kulturális és társadalmi élet fontos területei mellett a szerződés jelentős előrelépést hozott a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak védelme terén is, amikor a szerződésben felsorolt különböző nemzetközi dokumentumokban foglalt normákat és politikai kötelezettségvállalásokat a szerződő felek tekintetében jogi erővel ruházta fel. A Külügyminisztériumnak meggyőződése, hogy mindkét fél a szerződés mielőbbi hatályba lépésében és rendelkezései maradéktalan megvalósításában, és nem annak egyoldalú értelmezésében érdekelt; ezért nem tartja kívánatosnak, hogy céltalan értelmezési vita bontakozzék ki a szerződésről. 208

Next

/
Thumbnails
Contents