Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1995
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1995
16. cikk /1 / A szerződő felek a nemzetközi jog alapelveivel és normáival összhangban megerősítik, hogy tiszteletben tartják közös államhatáruk sérthetetlenségét és egymás területi integritását. Megerősítik, hogy egymással szemben területi követelésük nincs és ilyet a jövőben sem támasztanak. /2/ A szerződő felek kijelentik, hogy kölcsönös kapcsolataikban tartózkodnak a másik fél területi integritása vagy politikai függetlensége ellen irányuló erőszak alkalmazásától vagy az azzal való fenyegetéstől, vagy más, az Egyesült Nemzetek Alapokmányába vagy a nemzetközi jogba ütköző egyéb cselekedetektől vagy az ilyen akciók támogatásától, és harmadik fél számára sem teszik lehetővé, hogy területüket a másik fél elleni hasonló cselekmények elkövetésére felhasználja. A közöttük felmerülő vitás kérdéseket kizárólag békés eszközökkel oldják meg. 4. cikk /1 / Ha a szerződő felek egyikének véleménye szerint egy, a nemzetközi kapcsolatokban kialakult helyzet veszélyeztetheti a nemzetközi békét és biztonságot vagy saját biztonsági érdekeit, úgy az a fél konzultációt kérhet a másik féltől, hogy megvizsgálják, mit tehetnének a feszültség enyhítése vagy felszámolása érdeké-ben. összhangban az Egyesült Nemzetek Alapokmányában foglalt, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet keretében alkalmazott elvekkel. /2/ A szerződő felek különböző szinteken rendszeres konzultációkat folytatnak a biztonság és a védelem kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdéseiről. Bármelyikük kérésére tájékoztatják egymást a biztonságra és leszerelésre vonatkozó nemzetközi kötelezettségeik teljesítéséről. Kétoldalú kapcsolataikat katonai téren külön megállapodás szabályozza. 5. cikk /1/ A szerződő felek e szerződés céljainak megvalósítása érdekében a közös érdeklődésre számot tartó minden területen megteremtik az együttműködés megfelelő kereteit. 197