Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1993

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1993

szeparatizmus vádja már csak a magyar lakosság földrajzi elhelyezkedésénél fogva is irreális, az európai realitások alapján pedig teljesen komolytalan. Nyugat-Európában a második világháború után megszűntek a korábban létezett és a kisebbségeket sok esetben sújtó megkülönböztető intézkedések és gyakoralt; mindenfajta beolvasztási törekvéssel fölhagytak, sőt a hátrányos helyzetű különféle népcsoportokat - még az idegen országokból bevándorolt, más kultúrájú csoportokat is - gazdasági és politikai eszközökkel támogatják. Úgy vélem, érdemes figyelembe venni azokat a kedvező tapasztalatokat, amelyeket a finnországi svédek vagy a Dél-Tirolban élő németek és osztrákok példája kínál. Az európai és transz-atlanti integrációs fórumok (az Európai Közösség, az Európa Tanács, a NATO) a kibővítésük egyik előfeltételének és próbakövének tekintik azt, hogy a felvételre aspiráló államok hogyan valósítják meg a demokráciát, a helyi demokráciát, a kisebbségi jogokat, valamint hogyan köszöbölik ki egymás közötti feszültségeiket. Civakodó országokat nem kívánnak saját köreikbe bevonni. A délszláv válság óta pedig még komolyabb figyelmet fordítanak arra, hogy mik a konflikLusok okai és ezekért kiket terheli a felelősség. Tapasztalataink szerint a nyugati demokráciák sikereinek egyik titka az, hogy képesek voltak a különféle társadalmi csoportok és közösségek törekvéseit felkarolni, integrálni, és a teljesíthető törekvéseket nemhogy nem gátolták. de előmozdították; az államok egymás közötti viszonyában is a valódi kompromisszumok politikája érvényesült, nem pedig az erőpolitika, vagy a nemzetinek tekintett túlzó vagy túlfeszített érdekek abszolutizálása. Meggyőződésem, hogy Nyugat-Európa e tanulságainak és példájának követésével Románia és Magyarország is mind a belső, mind a külső problémáit sikerrel tudja megoldani. Ennek felismerése és az ennek megfelelő gyakorlat a mai politikusi nemzedék feladata és felelőssége. 292