Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1993
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1993
alapján talán indokolni is fölösleges, hogy ez természetesen nem Oroszország ellen irányuló politika, hanem ellenkezőleg, a megújhodó és a reformokat sikeresen végrehajtó új Oroszországgal való együttműködés politikájának szerves részét alkotja. Őszintén örülök annak, hogy Elnök Úr és az orosz reformerők ezt világosan érzékelik és értékelik, ami Magyarország és kormányunk különleges nagyrabecsülését váltotta és váltja ki. Végül, újra kifejezésre juttatom az Ön budapesti látogatása illetve személyes találkozásaink alkalmával szerzett mély benyomásaimat. Bízom benne, hogy mielőbb elhárulnak az akadályok az orosz-magyar alapszerződés moszkvai parlamenti ratifikálása elől, és egyre élénkülő gazdasági kapcsolataink is tovább erősödnek. Őszinte nagyrabecsüléssel köszönti Antall József 14. A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓJA - A SZÓVIVŐJE ÚTJÁN A DÉL-AFRIKAI KÖZTÁRSASÁG BELSŐ HELYZETÉNEK MAGYAR MEGÍTÉLÉSÉRŐL A Dél-Afrikai Köztársaságban kibontakozó történelmi jelentőségű demokratizálódás keretében zajló többpárti tárgyalási fórumon előzetes megállapodás született az ország Átmeneti Végrehajtó Tanácsának megalakításáról. A szervezet létrehozását és működését szabályozó törvény tervezet parlamenti szentesítése után ez lesz az ország első vegyes összetételű - a fekete bőrű lakosság képviselőinek közreműködésével megalakuló szervezete, amely a választásokig a kormánnyal együttműködve az átmenetet irányítja. Magyarország üdvözli ezt a nagy jelentőségű megállapodást. Kifejezzük azt a meggyőződésünket, hogy a tárgyalások során felmerült nehézségek ellenére ebben a sokféle etnikumnak, törzsnek, nemzetiségnek otthont adó országban csak az ott élő 284