Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1993
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1993
Európa azonban nem jöhet létre a közép-európai térség országainak részvétele és Nyugat-Európához való felzárkózása nélkül. Közös európai érdek a köztünk lévő távolság csökkentésének folyamata; mert ha az új helyzet által fölvetett problémákra késlekedik a megoldás, akkor fennáll a reális veszélye annak, hogy Közép-Európa félresiklik, a nacionalizmus és a népek gyűlölködésének színterévé válik, ez pedig nem hozhat mást mint negatív hatást Nyugat-Európára is. Az érdekek közössége a felelősségben való osztozást is jelenti. Közép-Európa országai csak akkor válhatnak az egységes Európa egyenrangú tagjaivá, ha belső rendszereik demokratikusak, az egymással való kapcsolataik a bizalmon, a demokrácia elvein és a piacgazdasá-gon, az emberi jogok tiszteletén alapulnak. Ugyanakkor azt várjuk, hogy nyugati partnereink kellőképpen segítsenek minket az átala-kulásért tett erőfeszítéseinkben. Európához való felzárkó-zásunkhoz létfontosságúnak tekintjük, hogy a fejlett demokráciákkal való együttműködésünkben, beleértve a KEK-en belüli kapcsolatainkat is, a közös nevező azoknak a tagállamoknak a normáit kövesse, melyek ezeket a normákat és elveket a legmagasabb szinten alkalmazzák, valamint hogy az esetlegesen fölmerülő vitás problémákat a nemzetközileg elfogadott elveknek megfelelően oldjuk meg, kompromisszumokat keresve és találva. A Közép-Európai Kezdeményezés szerepét éppen abban látom, hogy kialakul a közös gondolkodás, és hogy olyan harmonikus együttműködés fejlődik ki, mely túllép az egyes országok érdekein, s együttműködésünk ezáltal stabilizáló tényezővé váljon Európában. A KEK jövőjét meghatározó egyik alapvető tényező az, hogy a térség mércéjével mérve milyen mértékben tudjuk alkalmazni a fejlett országokban általánosan elfogadott elveket és az ezeken alapuló gyakorlatot, valamint hogy mi módon tudjuk ezt beilleszteni a társadalom intézményrendszerébe. Együttműködésünk eredményei további pozitív hatással lehetnek a tőlünk keletre fekvő oszágokra azáltal, ha a KEK olyan hidat képez, amely elősegíti ezeknek az országoknak a kapcsolódását az Európa egészében végbemenő folyamatokhoz. 176