Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1993

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsolatainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1993

Magatartásunknak tükröznie kell azt az elvet, hogy a magyar kisebbségek jogainak biztosítását a szomszédos országokkal kívánatos jószomszédi kapcsolatok alapvető követelményének tekintjük. E kérdés megoldásában nemcsak a Kárpát-medencében, de az egész közép- és kelet-európai térségben elutasítjuk mind a meglévő határok erőszakos megváltoztatását, mind a lakosság etnikai összetételének bármilyen eszközökkel történő mesterséges megváltoztatását. (9) Az Európában lévő hagyományos fegyveres erőkről szóló Szerződés (CFE), a bizalom- és biztonságerősítő intézkedésekkel kapcsolatos 1992. évi Bécsi Dokumentum (CSBM). illetve a "Nyi­tott Égbolt" - Szerződés eszközei, ellenőrzési eljárásai példátlan méregü nyitottságot és átláthatóságot eredményeznek Európában, ezen belül közvetlen biztonsági környezetünkben a katonai képességek és magatartás terén. E megállapodásokban való aktív részvételünkkel, valamint a térség valamennyi országára vonatkozó hasonló kötelezettségvállalások kidolgozásával el kívánjuk érni. hogy a szomszédos és a többi államokat folyamatos hiteles jelzések útján biztosítsuk a Magyar Köztársaság békés szándékairól, illetve meggyőződjünk azok ilyen jellegű szándékairól. (10) A biztonság komplex tényezői közül a katonai tényező jelentősége nagy mértékben csökkent, de kül- és biztonság­politikánk - végső eszközként - hosszabb távon sem mondhat le a megbízható védelmet jelentő fegyveres erőkről és azok hatékony alkalmazását szolgáló koncepcióról. A Magyar Köztársaság szuverenitásának, függetlenségének és területi épségének biztosítását elsődlegesen politikai eszközökkel kell garantálni. Ennek megfelelően a fegyveres erőket - az ország teherbíró képességének függvényében - honvédelmi alapelveiben, fegyverzetében és kiképzésében is a korunk követelményeinek, a demokratikus társadalom szükségleteinek, igényeinek és viszonyainak megfelelően, az alapvető emberi jogokat tiszteletben tartó és azokat csak a fegyveres szolgálat sajátosságai miatt korlátozó belső viszonyokra épülve kell átalakítani. A fegyveres erők tevékenységének célja, miként azt azok honvédelmi alapelvei is deklarálják, az ország területi 170

Next

/
Thumbnails
Contents