Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1992

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsoltainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1992

Mindenki előtt világos és ismeretes, hogy Koszovóban bármikor konfliktus robbanhat ki. Ha nem is ilyen mértékben, de rendkívül feszült interetnikai viszonyok vannak a Szandzsákban és a Vajdaságban is. Ennek következtében kellett több tízezer em­bernek elhagy nia házát és hazáját. Elégedettséggel nyugtázzuk, hogy érveink meghallgatásra találtak és jelenleg már EUEÉ-megfigyelők tartózkodnak az érintett régiókban. Támogatjuk azt a zárónyilatkozatban is megfo­galmazott javaslatot, hogy preventív jelleggel, a robbanásveszélyes helyzetre való tekintettel, az EUEÉ civil megfigyelői mellett katonai megfigyelők is jelen legyenek ezekben a térségekben. Az általam jelzett néhány kulcsfontosságú probléma is jól illusztrálja azt a magyar törekvést, hogy a nemzetközi közösség fo­kozza erőfeszítéseit és ezek hatékonyságát azért, hogy elkerülhető legyen a még nagyobb baj és megelőzhessük a harmadik balkáni háborút. Nem vagyunk egyedül azzal az értékelésünkkel, hogy amennyiben belátható időn belül - ez év végéig - nem kerül sor a fegyveres konfliktus megfékezésére és a politikai rendezés meg­kezdésére. akkor a konfliktus óhatatlanul tovább fog terjedni. A délszláv válság keserű tapasztalataiból is okulva a maj­dani politikai rendezésnek elengedhetetlen része kell legyen a dél­szláv térségre kiterjedő fegyverzetkorlátozási, valamint katonai biz­tonság- és bizalomerősítő intézkedésekre vonatkozó sokoldalú megállapodás. E megállapodásnak részesei lennének az utód­államokkal szomszédos államok is, és ez a megállapodás kiegé­szítené a hagyományos fegyverzetek csökkentéséről szóló szer­ződést. A tartós és hosszú távú béke elképzelhetetlen a térség nagyszabású rekonstrukciója nélkül. Ezért támogatjuk a genfi irányító bizottság azon elgondolását, hogv nemzetközi értekezletet hívjanak össze a délszláv térség gazdasági jövője és a gazdasági együttműködés témájának megvitatására. Úgy véljük, ennek me­rendezésére lehetőség volna Budapesten. Visszatérek hangúlyosan a kisebbségi problematikára. Úgy gondolom, nemcsak a délszláv térség, hanem a szélesebb régió '355

Next

/
Thumbnails
Contents