Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1992

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsoltainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1992

/.elek polgáraival, állami és közintézményeivel. Ebből a célból elsősorban újabb határátkelőket nyitnak, gondoskodnak a közle kedési összeköttetésről, támogatják a gazdasági és kulturális kap csolaiokat és a szakemberek cseréjét. 1 1. cikk A Szerződő Felek kötelezik magukat, bogy az ebből az Egyezményből eredő kötelezettségeiket a kölcsönös megálla­podások és együttműködési programok megkötésekor figyelembe veszik. A Szerződő Felek biztosítják a kisebbségek képviselőinek közreműködését azon szerződések kötésekor, amelyek a jelen Egyezményből adódóan közvetlenül a helyzetükre és jogaikra vo­natkoznak. 12. cikk A Szerződő Felek a jelen Egyezményben meghatározott kötelezeltségek megvalósításához megtelelő anyagi és egyéb támo­gatást biztosítanak. 13. cikk Ennek az Egyezménynek egyetlen pontja sem értelmezhető vagy végrehajtható úgy. hogy azzal a biztosított es már elért jogok szintje csökkenjen. 11. cikk A jelen Egyezmény egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy bármelyik Szerződő Kel terülcli integritását sértené. 15. cikk A Szerződő Felek kormányközi kisebbségi külön bizottságot hoznak létre, amely figyelemmel kíséri a jelen Egyez­mény rendelkezéseinek a megvalósítását. Ebbe a bizottságba mindkét Szerződő Fél kormánya minden ülés alkalmával megfelelő '342

Next

/
Thumbnails
Contents