Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1992
II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsoltainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1992
likálására mihamarabb sor kerüljön és így a halasa leljes egészében érvényesülhessen. A két Fél nagy jelentőséget tulajdonít a Magyar Köztársaság és az OECD közötti együttműködésnek. A Belga Királyság támogatja a Magyar Köztársaság azon erőfeszítéseit, hogy eleget tegyen a teljes jogú tagság elnyeréséhez az OECD által támasztott feltételeknek. A két Fél úgy véli, hogy a közép-európai országok közötti élénk együttműködés megkönnyíti annak a közös célnak az elérését, amely a teljes jogú tagságot irányozza elő az Európai Unióban. Kötelezettséget vállalnak arra, hogy együttesen tevékenykednek a "Visegrádi Csoport" országai által elhatározott integrációs folyamat intenzívebbé tétele érdekében, beleértve a "Visegrádi Csoport" és a Benelux Unió közötti politikai párbeszéd megteremtését, azon tíz pontban megfogalmazott javaslatoknak megfelelően, amelyeket a Magyar Köztársaság, a Ixmgyel Köztársaság és a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság jelentett be az 1992. május 6-i prágai találkozó eredményeként. A Belga Királyságjavasolja, hogy ez az együttműködés az alábbi területeken kezdődjék: - a Benelux-államok tapasztalatainak átadása vízum- és idegenrendészeti téren, - gazdasági szakértők folyamatos képzése, különös tekintettel azokéra, akiket szabadkereskedelmi övezet megteremtésével bíznak meg, továbbá a vámtisztviselőkre, - szakértők találkozója a határ menti együttműködés kérdéseinek a megvitatására. A két Fél megelégedéssel nyugtázza a kétoldalú kapcsolataik szilárdságát, és meg van győződve arról, hogy e kapcsolatoknak tovább kell fejlődniük a nemzetközi egyezmények keretében, és azon célokkal összhangban, amelyek az EK és Magyarország között megkötött Európai Megállapodást vezérlik. '304