Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1992

II. A Magyar Köztársaság nemzetközi kapcsoltainak és külpolitikai tevékenységének dokumentumai - 1992

(környezetvédelem, elszegényedés, gazdasági csőd, stb.) kezelésé­nek és megoldásának kiáltó szükséges volta állami vagy utódállami szinten önmagában is integráló tényező a mai megváltozott nemzetközi körülmények között. Nem létezhet olyan - az országa és a világ jövője iránt felelősséget érző - politikus, aki elmulaszthatná, hogy megragadja azt a történelmi lehetőséget, amit ez a szükségszerűség kínál. Március 11. AZ ORSZÁGGYŰLÉS 6/1992. (III. 11.) OGy.sz. HATÁROZATA (*) AZ ENSZ BÉKEFENNTARTÓ ERŐK (UNPROFOR ) MAGYARORSZÁGI ÁTVONULÁSÁRÓL (*) (Az Országgyűlés a határozatot az 1992. március 3-i ülésén fogadta el.) Az Országgyűlés 1. a Magyar Köztársaságnak az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmányából folyó kötelezettségeire, valamint az Al­kotmány 40/C. §-ának (1) bekezdésére tekintettel, megadja előzetes hozzájárulását ahhoz, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa 743/1992. számú határozata értelmében felállított békefenntartó erők egységei Magyarországon átvonulhassanak és átmenetileg állomásozhassanak; 2. felhatalmazza a Kormányt, hogy a békefenntartó erők 1. pontban említett egységeit magyarországi átvonulásuk során a megbízatásuk teljesítéséhez szükséges - a nemzetközi jog által szokásosan nyújtott - mentességekben részesítse. 163

Next

/
Thumbnails
Contents