Magyar Külpolitikai Évkönyv 1991

II. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLTAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Szeptember - Jeszenszky Géza külügyminiszter előadása Párizsban a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében, "Európa válaszút előtt" címmel

amelyik védtelen volt a nagy számban beáramló és megtelepledö idegenekkel szemben (például a balti államokban); amelyiknek a nyelvét folyamatosan kiszorították az iskolákból és a közigazgatásból, a közéletből és az utcáról. A helyi hatalmi pozíciókat mindinkább idegenek töltötték be, akik a helyi lakosság nyelvét sem beszélték. Az elnyomást elfedő jelszó az internacionalizmus volt, egy olyan nemzetek fölötti identitás, amit legjobban a "szovjet ember" kifejezés ír le; vagy pedig a "homogenziáció" kifejezés, amely valójában az asszimilációt, az egyik nemzet dominanciáját, a kisebbség nyelvének és kultúrájának az eltörlését jelenti. Egész nemzetek és kisebb etnikai csoportok elnyomása folyt - szinte "észrevétlenül" - úgy, hogy arról a külvilág alig-alig szerzett tudomást; e nemzetek, kisebbségek nem emelhették fel szavukat, a nemzetgyilkosok úgyszólván teljes némaságra kárhoztatták őket. Most, hogy a kommunista diktatúra lejáratta magát és megbukott, minden elnyomott nemzet és kisebbség a jogait hangsúlyozza, saját kezébe akarja venni a sorsát. Az etnikailag többékevésbé homogén és/vagy történelmileg körülhatárolható egységek - különösen amelyek korábban független államisággal rendelkeztek - a függelenséget és a nemzeti szuverenitást tűzték ki célul. Ez történt a balti térségben, s a Szovjetunió több köztársasága is ezt nyilvánította ki. Olyan nemzeti csoportok esetében, amelyek nem követelhetik függetlenségüket - mivel lélekszámuk kicsi vagy egy nagyobb nemzeti közösséggel elválaszthatatlan egységben élnek -, a törekvésük nem függetlenségre, hanem autonómiára és/vagy kollektív jogokra irányul. Ezek azok a nemzeti kisebbségek, amelyekről manapság oly sok szó esik. de amelyekről nem is olyan régen még szinte semmit nem tudtak a világban. A nemzeti kisebbségek Közép- és Kelet-Európában nem jövevények, nem "vendégmunkások". A szülőföldjükön élnek és évszázados hagyományokat tudnak maguk mögött. Legtöbbjüket valójában esetleg csak a történelem tette kisebbségekké, amikor háborúk és az azokat követő lélekszám-csökkenés következményeként a területükre új népek, más nyelvű és kultúrájú telepesek érkeztek; vagy pedig államhatárok megváltoztak és egyes népcsoportokat elszakítottak honfitársaiktól. (Ez történt például Erdélyben is, ahol is a románok fokozatosan létszámban a 306