Magyar Külpolitikai Évkönyv 1991
II. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLTAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Április - Jeszenszky Géza külügyminiszter előadása Norvégia Külügyi Intézetében
Hogyan fogja fel Magyarország a biztonságot az új Európában? Engedjék meg, hogy megemlítsem ennek néhány vonását! Magyarország elismeri az összes európai határt, ami döntő eleme a helsinki Záróokmánynak is. Ezt ismételten világossá tettük minden szomszédunk és a világ számára. Véleményem szerint a térség népei otthon kell érezzék magukat saját oszágukban, tekintet nélkül nemzeti eredetükre vagy kisebbségi státusukra; szabadon kell hogy gyakorolják jogaikat; meg kell hogy tartsák etnikai, nyelvi, kulturális és vallási identitásukat. A határoknak ugyanúgy átjárhatóvá kell válniuk, mint Nyugat-Európában. Ennek a politikai pluralizmuson alapuló demokrácia irányába történő haladás, valamint a tőke. a javak és az emberek szabad mozgása eredményeként kell létrejönnie. És végül, a térségünkben az államközi kapcsolatok problémáit illetően - bármily nehezen legyenek is azok kezelhetők - meg kell akadályozni, hogy azok ellenségeskedésbe vagy konfliktusokba torkolljanak. Mindez megvalósítható a helsinki folyamatban létrejött megállapodások (mint a CEE, a CSL3, a Bécsben kötött megállapodás), és a konfliktusok megelőzésére és rendezésére létrejött és létrejövő új intézmények és eljárások alkalmazásával. Úgy gondolom, mindezek az intézmények megfelelő vagy elegendő eszközt nyújtanak a térség stabilitásának fenntartásához. * Engedjék meg kifejtenem, hogyan kezeljük a politikai változásoknak és a Varsói Szerződés leépítésének a következményeit! Mint bizonyára tudják, február végén én és öt külügyminiszter társam és hat védelmi miniszter megállapodást írtunk alá a Varsói Szerződés katonai szervezetének felszámolásáról. Ugyanezen a napon azt is tisztáztuk, hogy a Varsói Szerződésnek a politikai eleme is túlhaladott, bármily hasznos is volt egykor. Megítélésünk szerint a szóban forgó országok legjobb hozzájárulása egy új Európához, egy jobb európai közös otthonhoz a Varsói Szerződés leépítése lenne, legkésőbb ez év végéig, vagy a jövő év tavaszán sorra kerülő legközelebbi EBEÉ-értekezletig. Ennek önkéntes és közös megegyezéssel való végrehajtása tanúságot tenne a szóban forgó államok jóakaratáról. 174