Magyar Külpolitikai Évkönyv 1991

II. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLTAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Szeptember - Jeszenszky Géza külügyminiszter előadása Párizsban a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében, "Európa válaszút előtt" címmel

Szeretnék néhány olyan elvi kérdést kiemelni, amit Jugo­szlávia tartós politikai rendezésére törekvésben szerintem szem elölt kell tartani. Nagyon fontos, hogy mindegyik jugoszláv fél el­fogadja azt az elvet, hogy fegyveres erők nem játszhatnak semmiféle politikai szerepet. Jugoszláviában meg kell örizuni aa fennálló nemzetközi és belső határok sérthetetlenségét; ez nem zárná ki annak lehetőségét, hogy a köztársaságok tárgyalásos úton változtassanak a belső határaikon, de erre készség egyik köz­társaság részéről sem volt mindeddig tapasztalható. Döntő kérdés volna, hogy Jugoszláviában sikerüljön olyan egyezményt kidolgozni és az állam egész területén betartatni, amely politikai és kulturális autonómiát biztosít az egyes köztársaságokban élő különféle nemzeti kisebbségeknek. Ilyen megoldás lehetővé tenné a Horvátországban élő szerbek jogos óhajának teljesülését, vagy a Vajdaságban élő magyarok és más nemzetiségek megfelelő életét. Egyébként ez utóbbi nem rendkívüli és új elképzelés, hiszen volt már rá precedens. Közismert tény, hogy az első világháború után a Nemzetek Szövetsége garantálta azokat a kisebbségvédelmi egyezményeket, amelyeket a szövetséges és társult hatalmak kötöttek az Osztrák-Magyar Monarchia és az orosz birodalom utódállamaival. Fennáll az a veszély, hogy a jugoszláv etnikai konfliktusok Horvátországról átterjednek az állam más térségeire - a Vaj­daságra. Koszovóra, Boszniára -, ott is főként azokra a területekre, ahol etnikailag vegyes a lakosság, gyakran egy-egy falun és városon belül is. Ugy véljük, megelőző intézkedésként igen hasznos lenne a nemzetközi megfigyelő csoport hatáskörét ezekre a vidékekre is kiterjeszteni; hiszen mindig könnyebb elejét venni egy konfliktusnak, mint annak véget vetni ha már kirobbant. Ezenkívül véleményein szerint a Jugoszlávia jövőjéről lolyó tárgyalásokra nem elegendő csak a hat köztársaság képviselőit meghívni. Annak a két tartománynak - Koszovónak és a Vajda­ságnak - is képviseltetnie kellene magát a tárgyalásokon, ame­lyeknek az autonómiáját csak nemrégiben törölték el. Hangsúlyo­zom, nem csupán a vajdasági magyarság részvételéért emelünk szót. hiszen a Vajdaságban jelentős számban élnek szerbek, hor­vátok, szlovákok, ruszinok is. tehát minden nemzetiségéit. 312

Next

/
Thumbnails
Contents