Magyar Külpolitikai Évkönyv 1991

II. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLTAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Június - Antall József miniszterelnök beszéde a szovjet haderők Magyarországról való távozása alkalmából rendezett búcsúünnepségen

Az a tény, hogy e találkozón nemcsak a kormány képviselői vannak jelen, hanem a parlamenti pártok képviselői is, azt jelzi, hogy a többpárti magyar parlamentben egyetértés van közöttünk olyan alapvető kérdésekben, mint amilyen az ország szuverenitá­sának ügye. Együtt hoztuk meg döntésünket az ország sorsát érintő alapvető kérdésekről, és közösen foglaltunk állást. Szeretném hangsúlyozni, hogy az a nap, amelyen az utolsó szovjet katona is elhagyja országunkat, más és más nemzeti, poli­tikai és emberi érzéseket fog kelteni Magyarország lakossága és a Szovjetunió népei számára. Meg kell Önöknek érteniük ben­nünket. A német csapatok 1944. március 19-én bevonultak Magyarországra. A második világháború katonai hadműveletei során az Önök csapatai követték őket. Végül most elérjük azt a fordulópontot, amikor már nem állomásoznak idegen csapatok magyar területen. Olyan népnek, mint az orosz, és olyan nemze­teknek, amelyek a Szovjetuniót alkotják, meg kell érteniük, hogy ez a fejlemény nagy nemzeti öröm számunkra. A Szovjetunió népei mindig is elsőrendű fontosságot tulajdonítottak országuk függetlenségének. Az egyik legnagyszerűbb hagyományuk az, hogy soha nem tűrték idegen csapatok jelenlétét országuk területén. Ugyanakkor mi is megértjük, hogyan érezhetik magukat еДУ olyan hadsereg tagjaiként, amely nagy győzelmeket aratott a második világháborúban, és most visszavonul ebből a térségből, Magyarországról, a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságból, majd pedig később Lengyelországból és Németország keleti részé­ből. Tudjuk, milyen nagy problémát jelent Önöknek az óriási lét­számban kivonuló emberek elhelyezése, a tisztek és családjaik számára megfelelő lakhely teremtése. Mi tudjuk, milyen nehézsé­gekkel jár ez a feladat. Nagyra értékeljük az ön hozzáértő szakértelmét a kivonulásnak ilyen rendezett módon való végrehaj­tását illetően. A magyar parlamentben képviselt pártok mindannyian szellemi és politikai örökösei azoknak a pártoknak, amelyek annak idején ellenzéket képeztek a hitleri fasizmussal szemben. 229

Next

/
Thumbnails
Contents