Magyar Külpolitikai Évkönyv 1991

II. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLTAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Június - Jeszenszky Géza külügyminiszter beszéde a Keleti- Nyugati Biztonsági Tanulmányok Intézete által rendezett nemzetközi kongresszuson (IJártfa, Csehszlovákia)

- Partnerek vagyunk a piacgazdaságok fejlesztésében, hangsú­lyozva a közép- és kelet-európai országok reintegrálását a világ­gazdaságba; - Partnerek vagyunk a környezetvédelemben, a szennyezettség elleni küzdelemben, és annak biztosításában, hogy a jövő nemzedékei egészségben és jólétben éljenek; A biztonság fogalma magába foglalja mindezeket. Keserű tapasztalatokból tanultuk meg, hogy a biztonság univerzális és oszthatatlan. Úgy véljük, egyazon értékek, egyazon célok, egyazon látásmód alapján a Közép- és Kelet-Európának nyújtott külföldi segítség az átmenetben: a partnerség kiegészítőjévé válik. Ezért fenn kell tartanunk ezt a momentumot. Néhány szót mondok a Nyugat szerepéről. A kelet­európaiak "a Nyugatot" mindig példának tekintették; mindig valamiféle vonzereje, varázsa - majdnem azt mondhatom, sexappeal-je - volt, amibe beleértendő némi irígykedés is. Azt is tudjuk azonban, hogy a dolgokat nem lehet csak úgy egyszerűen átültetni; sőt azt is. hogy nem kell mindent átvenni. Egy bizonyos vonásban mindenképpen példaképül szolgál­hat Nyugat-Európa: a nemzeti és etnikai konfliktusok meg­oldásában, mégpedig a következőképpen: a) A korábbi rendszer által okozott mentális kár helyrehozása, a náci szellemtől megtisztulás, az embereknek demokráciára és humanista gondolkodásra nevelése. b) Gazdasági fellendülés az együttműködés révén, tarifák leépíté­se, a határok átjárhatósága (a Szén- és Acélközösségtöl a Közös Piacig és az európai gazdasági térségig). Az akkori új politikai vezetőknek - Schumann, Monnet, Adenauer. De Gasperi, stb. - a példáját kell követni. 227

Next

/
Thumbnails
Contents