Magyar Külpolitikai Évkönyv 1990

II. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - December - Jeszenszky Géza külügyminiszter előadása a Magyar ENSZ Társaság ülésén, "Az ENSZ Közgyűlés XLV. ülésszaka és a magyar külpolitika" címmel

A demokratikus berendezkedésű országokkal teljes összhangban és egységben határozottan képviseljük azt az álláspontot, hogy az emberi jogok megsértése nem képezheti az adott ország belügyét. Egyértelmű bírálat tárgyává tesszük, ha bármely ország kormánya a belügyeibe való beavatkozásnak tekinti a nemzetközi közösség, így az ENSZ felhívását az emberi jogok tiszteletben tartására. Történelmi - és remélem, nem elfe­ledett - tapasztalat az, hogy az ENSZ valahányszor határozataiban elitél­te egy ország kormányának vagy éppen diktátorának jogsértő maga­tartását, ezt mindig legitim alapon tette, és így tartotta és tartja szoros vizsgálat alatt az érintett állam emberi jogi politikáját. A lista hosszú, de talán érdemes belőle például kiemelni Magyarország esetét az 1956-os forradalom és nemzeti szabadságharc leverését követően, a latin-amerikai katonai diktatúrák (Chile, Argentína, Brazília) eseteit az elmúlt évtizedekben, a dél-afrikai apartheidet, Lengyelországot a nyolc­vanas évek elején, manapság pedig Iránt, Irakot, Romániát, Myanmarit, Kubát, El Salvadort, Guatemalát. A magyarországi emberi jogi politikát a legprogresszívebbek közé sorolják a multilaterális fórumokon, beleértve a mostani ENSZ közgyűlési ülésszakot is. Hadd idézzek a közelmúlt napokban elhangzott kanadai felszólalásból, amely hazánkról így szólt: "Magyarországon az 1990 áprilisi parlamenti választások óta gyors ütemben halad előre a politikai változások folyamata. Magyar­ország a térség országai közül elsőként nyert felvételt az Európa Tanács­ba, és nemzetközileg aktív védelmezője az emberi jogoknak " Az ENSZ Közgyűlése ülésszakán küldötteink nagy hangsúlyt adtak az emberi jogok nemzetközi védelme számos konkrét formájának; így többek között az országok emberi jogi politikáját "ENSZ nagyító" alatt tartó különmegbízottak rendkívül fontos szerepének, a helyszíni ténymegállapításnak és vizsgálatnak, vagy a preventív diplomácia je­lentőségének. A "Szabad egyén - a szabad világban" eszméje az emberi-jogi politikánknak sarkköve. A demokratikus magyar kormány tiszta lel­kiismerettel lép fel az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok védelmében, mert bízvást tarthatja magát ahhoz a mondáshoz, hogy a külpolitika otthonról kezdődik, a háttere a belpolitika. 354

Next

/
Thumbnails
Contents