Magyar Külpolitikai Évkönyv 1990
II. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Október - Jeszenszky Géza külügyminiszter beszéde New Yorkban az ENSZ- Közgyűlés XLV. ülésszakán
bármely tagjának, hogy ilyen módon cselekedjék. A világ nem maradhat tétlen és nem tűrheti, hogy az ENSZ egyik államát brutális erőszakkal letöröljék a térképről. Ezért teljes mértékben támogatjuk a Biztonsági Tanács határozatait, amelyek az agresszió megállítására és következményeinek felszámolására irányulnak; és készek vagyunk aktívan közreműködni a határozatok végrehajtásában, függetlenül attól, milyen gazdasági nehézségekkel kell emiatt szembenéznünk. Az erőszak ezen újabb alkalmazása nem teszi kedvezőbbé a légkört a hosszú ideje tartó arab-izraeli konfliktus megoldására sem. Pedig ez a konfliktus már eddig is elviselhetetlenül sok emberéletet és szenvedést követelt a térség népeitől, araboktól és zsidóktól egyaránt. Nagyon is ideje lenne túljutni az ellenségeskedésen és tárgyalások útján keresni a megoldást. Ehhez természetesen az is szükséges, hogy a felek figyelembe vegyék az ENSZ erre vonatkozó határozatait, valamint egymás jogos érdekeit; egyrészt Izrael Állam jogát arra, hogy elismert határok között békében élhessen, másrészt a palesztin nép törvényes politikai jogait. A konfliktusban közvetlenül érintett feleken túl mi, a tagállamok képviselői is segíthetünk a kölcsönös megértést akadályozó tényezők eltávolításában. Ilyennek tartjuk a Közgyűlésnek a 3379/1975.(XXX.) számú, a cionizmus és a fajgyűlölet közé egyenlőségjelet tevő határozatát. Kormányom ezt a letűnt, konfrontációs időszak termékének tekinti és elhatárolja tőle magát. Az a meggyőződésünk, hogy ha megszabadulunk a múlt ideológiai béklyóitól, ez nemcsak Európában, hanem a világ más térségein is kedvező folyamatokat indíthat el. Példa erre Afrika déli része, ahol a közelmúltban alapvető pozitív változásoknak lehetünk tanúi. Kiemelkedő jelentőségű ebből a szempontból Namíbia függetlenné válása, valamint az a tény, hogy Dél-Afrikában kezdetét vette az apartheid rendszer felszámolásának folyamata. Úgy Ítéljük meg, hogy az ottani kedvező változásoknak tükröződniük kell itteni vitáinkban, a kérdéshez való újszerű hozzáállásunkban. Miközben változatlanul elitéljük a megkülönböztetés - különösen a faji megkülönböztetés - minden formáját, így az apartheid rendszert is, a magunk részéről keressük azokat a lehetőségeket, amelyek bátorítják a Dél-Afrikai Köztársaságban ennek felszámolása érdekében tevékenykedő erőket. * 266"