Magyar Külpolitikai Évkönyv 1990

II. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Április - Közlemény a magyar-csehszlovák-lengyel csúcstalálkozóról

A résztvevők megvitatták az új európai biztonsági rendszerre vonatkozó csehszlovák és lengyel elgondolást. A tanácskozás befejeztével a részt vevő öt külügyminiszter sajtó­konferencián értékelte a találkozót. Hangsúlyozták, hogy azt baráti, nyílt és nem formális légkör jellemezte. Bejelentették, hogy a szóban forgó országok szakértői szinten tanácskozást terveznek tartani Prágában az európai biztonsági és együttműködési értekezlet ("Helsinki-II.") előkészítésére. * Dr.Szűrös Mátyás, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke, valamint Václav Havel, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság államfője kétoldalú megbeszélés keretében megvitatta a magyar nemzetiség szlovákiai, illetve a szlovák kisebbség magyarországi helyzetét. Megerősítették szándékukat a nemzeti kisebbségek társadalmi, gazdasági és kulturális jogainak érvényesítésére, és e célból az intéz­kedések széles körét irányozták elő. Elhatározták közös bizottság felállítását, illetve a közeli jövőben közös nyilatkozat kiadását a nemze­tiségi kérdésről. Elitélték a több mint egymillió magyarnak az 1945. évi kassai kormányprogramból fakadó ki- illetve áttelepítését. Megállapí­tották, hogy jelenleg 110 ezer szlovák nemzetiségű ember él Magyar­országon, és 690 ezer magyar nemzetiségű ember él Csehszlovákiában. (**) A találkozón magyar részről részt vettek: Dr.Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök, Németh Miklós miniszterelnök, Dr.Horn Gyula külügyminiszter, valamint Kulin Ferenc, az MDF alelnöke, Kiss János, az SZDSZ elnöke, Orbán Viktor, a Fidesz képviselője. 148

Next

/
Thumbnails
Contents