Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1989
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG - 1989. október 23-tól MAGYAR KÖZTÁRSASÁG - NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - December - Közlemény Helmut Kohlnak, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárjának magyarországi hivatalos látogatásáról
E fórumon felszólalva szeretnék eloszlatni egy mítoszt. Azt a mítoszt, hogy hazám már részesült gazdasági segítségben, csakhogy rosszul használta azt fel. Két különálló dologról van ugyanis szó. A hetvenes évek kölcsöneit a kereskedelmi bankok nem önztlen megfontolásokból nyújtották, hanem üzleti érdekek vezették őket. A hitelnyújtás, a befektetések tétje nem egy rendszer átformálása, nem a demokrácia léte volt. Kétségtelen, hogy a korábbi magyar kormányok nem tudtak élni a hitelek teremtette lehetőségekkel. Kétségtelen azonban az is, hogy a mozgásterük korlátozott volt. Egy alapjaiban üzletellenes szerkezeten nehéz számonkérni az üzleti szemléletet. Azt hiszem, most nincs kétség aziránt, hogy egy radikálisan megváltozott politikai és gazdasági rendszer jelentkezik önöknél partnernek. Hangsúlyoznom kell, hogy az innovatív megoldások nem a jelenleg hivatalban lévő kormány megmentését szolgálják, hanem garantálják a békés átmenetet, a jogállamiság megteremtését, és ezzel elősegítik a szabad választások utam politikai vezetés számára azt, hogy ne fojtogató terhek nyomása alatt kezdjen munkához. A Magyar Köztársaság olyan partner, amelynek a politikai rendszere lehetővé teszi a különböző érdekek civilizált és humánus formában történő egyeztetését, - hacsak nem teszik ki olyan elviselhetetlen szakítópróbának, amilyen a történelemben már több demokráciát is megtört. Magyarország olyan partner, amelyben egyre inkább a gazdasági ésszerűség, a piac, nem pedig a politikai voluntarizmus fog dönteni, - hacsak nem kényszerítik arra, hogy a rövid távú stabilitásért oktalan áldozatokat hozzon. Magyarország olyan partner, amelyben megnyíltak a nyilvánosság csatornái, ahol a parlament és a kormány döntései és e döntések végrehajtása a demokrácia kiteljesedésével egyre inkább ellenőrizhetővé válnak. Ez a demokrácia azonban ma még támogatásra szorul. Elnök Úr, Hölgyeim és Uraim! Bízom abban, hogy az általam fölvetett gondokra közösen megoldást tudunk találni. Bízom abban, hogy a problémáinkat nem puszta pénzügyi kérdésként kezelik. Bízom abban, hogy a gazdaság és a politika kölcsönös erőjátékában a hoszszú távú stratégiát részesítik előnyben. Bízom abban, hogy ez a stratégia - a "brüszszeli szellem" - szakmai, emberi megelégedést, örömet szerez az utca emberének, a közgazdásznak, a politikusnak egyaránt. 18 KÖZLEMÉNY (*) HELMUT KOHLNAK, A NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG KANCELLÁRJÁNAK MAGYARORSZÁGI HIVATALOS LÁTOGATÁSÁRÓL Németh Miklósnak, a Minisztertanács elnökének meghívására 1989. december 16-18. között hivatalos látogatást tett a Magyar Köztársaságban Helmut Kohl, a Német Szövetségi Köztártsaság kancellárja (és felesége). A kormányfői tárgyalásokon kívül H. Kohl találkozott Fodor Istvánnal, az Országgyűlés megbízott (*) Magyar részről kiadott közlemény.