Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1989

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG - 1989. október 23-tól MAGYAR KÖZTÁRSASÁG - NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - December - Dr. Horn Gyulának, az MSZP Elnöksége tagjának, külügyminiszternek beszéde Brüsszelben, Európa huszonnégy állama külügyminisztereinek értekezletén

terv. 1990-ben korlátozzuk a költségvetési deficitet, de semmiképpen nem lépünk vissza a liberalizálás és a dereguláció terén, sőt tovább liberalizáljuk az árakat, a konvertibilis importot, és teljeskörűen felszabadítjuk a bérgazdálkodást. Ez a stratégia - a keresletszabályozás és a fizetési mérlegre vonatkozó célkitűzés - összhangban áll az IMF elképzeléseivel. Ezen az alapon fogjuk megkötni a készenlétihitel-egyezményt azzal a céllal, hogy a programot a választások után több évre terjesszük ki. Egyértelmű jeleket látunk arra, hogy a nemzetközi üzleti élet is bizalommal közelít Magyarországhoz, amit bizonyít az, hogy sikeres nemzetközi nagyvállalatok jelentős érdekeltségekre tettek már szert és kívánnak még szert tenni hazánkban. A jelenlegi helyzetben a gyökeres reform logikáját követő változások rövid távon elkerülhetetlenül vezetnek külső és belső pénzügyi egyensúlyi pozíciók bizonytalanná válásához. Gazdaságunk szereplői - a vállalatok és az egyének - korábban más feltételekre voltak felkészülve, és ma még nem biztosak abban, hogy a kitáruló lehetőségek tartósak lesznek-e. Elemi politikai, társadalmi és gazdasági ésszerűség diktálja, hogy az egyének, a gazdasági közösségek és az állam egyaránt biztonságot keressenek maguknak. Ehhez olyan "szilárd pontra" van igény, amilyet évezredekkel ezelőtt Archimedes vágyott találni. A Magyar Köztársaság súlyos adósságszolgálati kötelezettségek szorításában hajtja végre azokat a mélyrehatd gazdasági és társadalmi változásokat, melyek szolgálják a kitűzött célok elérését. Évtizedünkben a különböző gazdaságpolitikai elgondolások kiindulópontja a külső mérleg pozíciói vonatkozásában változatlan volt: a fizetőképesség feltétlen megőrzése élvezett prioritást. Ennek következetesen eleget icitüiik, cS - hasonlóan súlyosan eladósodott más országoktól eltérően - nem fordultunk hitelezőinkhez adósságkönnyítési kéréssel. A nemzetközi pénzügyi kapcsolatokban ugyanakkor rendkívül paradox helyzet alakult ki. Azok az országok, amelyek a fejlesztési lehetőségeiket behatároló súlyos adósságkötelezettségeik ellenére megtartották fizetőképességüket és kiemelt jelentőséget tulajdonítottak "jd adós" mivoltuknak, hátrányba kerültek a többszörösen átütemezni kényszerülő és moratóriumot bejelentő országokkal szemben. Az utóbbi időszakban számtalan innovatív, adósságenyhítő javaslat és konkrét megoldás született. Ez lényeges újítás, minthogy korábban az ilyen jellegű megoldások jogosultságát nem ismerte el a nemzetközi pénzügyi világ. Ugyanakkor furcsa ellentmondást rejt magában az a helyzet, hogy egy súlyosan eladósodott ország, amelyben megvan a politikai akarat az adósságai törlesztésére s eközben gazdaságának teljesítőképességét piaci módszerekkel növelő fordulatra szánja el magát, hatékony adósságkezelő megoldásokhoz csak akkor juthat partnereinél, ha előbb "rossz adóssá" válik, kényszerhelyzetbe kerül és kényszerhelyzetbe hozza a neki hitelezőket is, és ebben a szituációban keresi a rendezési megoldásokat. Tapasztaljuk, hogy fontos nemzetközi tényezők kedvezően tekintenek a magyar erőfeszítésekre és nemzetközi intézmények segítségét kérik annak érdekében, hogy egyértelműen biztosítva legyen: jd úton jár-e, helyes elképzelései vannake a magyar gazdasági vezetésnek. Számtalan példa bizonyítja, hogy a "szakértő elefántcsonttorony" gondolkodása nem a legbölcsebb tanácsadó ilyenkor, hanem célravezetőbb a sokoldalú gyakorlati megközelítés, amely érzi és érti a valös - az átalakulást már-már veszélyeztető - gondokat, és támogatja a felelősen tevékenykedő