Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1988

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Augusztus - Közlemény dr. Berecz Jánosnak, az MSZMP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának a Szovjetunióban tett látogatásáról - Grósz Károlynak, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárának, a Minisztertanács elnökének és kíséretének sajtókonferenciája Budapesten, az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában tett látogatásuk után

A belpolitikát illetően szerintem mindenekelőtt két elemnek van szerepe. Egyrészt annak, hogy a politikai struktúra, intézményrendszer korszerűsítésére megfogalmazott szándékunk — t.i. elsősorban erről van szó, nem konkrét tettekről —, amelyet a parlament a múlt év szeptemberi ülésén a kormányprogram részének minősített; másrészt pedig a májusi pártértekezletünknek van ebben szerepe, amely nagy visszhangot váltott ki szerte a világon, az Egyesült Államokban is. De ugyanilyen súlyú az a tény is, hogy a gazdaság korszerűsítésére határoztuk el magunkat; ami — felfogásom szerint — nem egyszerűen az irányítási rendszer megújítását jelenti, hanem egyrészt a jelenlegi gazdaság struktúrájának az átalakítását, az irányítása korszerűsítését, másrészt a gazdálkodás folyamatában olyan érdekeltségi és ösztönzési rendszerek kiépítését, melyek a jelenlegi struktúrában is nagyobb hatékonyságot eredményezhetnek; ennek részeként elősegítik tartalékok felszabadítását, s a hazai felhalmozódó magántőke termelésbe bekapcsolása mellett a külföldi tőke bekapcsolódásában rejlő lehetőségek kihasználását. Talán ez az az elem, amely a többi szocialista országban megfogalmazott programhoz viszonyítva a mi törekvéseinkben ma nagyobb hangsúlyt kap, és úgy tűnik, hogy — várakozásunkat meghaladóan is nagyobb visszhangot váltott ki. Meggyőződésem, hogy a látogatás mostani megszervezésében szerepet játszott az Egyesült Államok belpolitikai helyzete is. Nem a választásokat értem ezen, hanem arra gondolok, hogy az Egyesült Államok belpolitikai folyamatai szempontjából is lényeges, hogy a jelenlegi adminisztráció ne csak a Szovjetunióval, hanem más szocialista országokkal is keresse a párbeszéd lehetőségeit. Úgy látszik, a magyarországi nyitottság tűnik a legalkalmasabbnak ehhez. Bizonyára szerepet játszott az is, hogy az amerikai gazdaság nagy versenyfutásban van Japánnal és a nyugat-európai gazdasági tömörüléssel a fizetőképes tartós piacokért. E vonatkozásban előkelő helyen van a szocialista világrendszer, amellyel azonban ma még nem tudnak igazán ,,közlekedni" részben saját tapasztalat hiányuk miatt, részben pedig a szocialista világpiac nagyon sajátos belső törvényei miatt. Sajnos bürokráciában és az ügyintézés nehézkességeiben — melyek olykor a felelőtlenséggel és a tehetetlenséggel azonosak — megközelítően azonos színvonal alakult ki a szocialista világrendszeren belül. Nehézkességünk azonban összefügg egy nagyon fontos objektív és elvi kérdéssel is: az egymástól különböző tulajdonviszonyok problémájával. Egy magántulajdonú struktúrában minden üzlet, minden vállalkozás alapvetően a vállalkozó egyén számára jelent kockázatot. A társadalmi tulajdonú országokban minden üzlet közösségi kockázatot hordoz; igaz, a siker is közösségi. Ez önmagában olyan ellenőrzési és önvédelmi reflexet és mechanizmust alakított ki az elmúlt évtizedekben, hogy még a legtökéletesebb ügyintézési rendszer is rendkívül nagy időt igényel, az ő normáikhoz viszonyítva nehézkes; még ha lehántjuk a szubjektív hibákból lerakódó tehetetlenségi tényezőt, itt a mechanizmus akkor is sokkal lassabban működik. Logikus tehát, hogy partnereink ezt szeretnék megismerni, megérteni, mondhatnám: megtanulni. Ehhez — úgy látszik — Magyarország nyitottsága, mérete (a vi-